English/Magyar

Munkatársak

Kántor Zoltán, PhD.: szociológus, politológus – 1968, Temesvár
igazgató
Telefon: +36 1 795 6209
E-mail: zoltan.kantor@bgazrt.hu

A Temesvári Tudományegyetemen 1995-ben szociológiai, a Közép-Európai Egyetemen 1996-ban politikatudományi diplomát szerzett. 2000-ben az ELTE Ethnic and Minority Studies program diplomáját szerezte meg. Az 1998/99-es tanévben az Edinburgh-i egyetemen volt ösztöndíjas. Doktori disszertációját (ELTE; politikatudomány) a magyar állam és a külhoni magyarok viszonyából írta.

Kutatási területe a nacionalizmus, a nemzeti kisebbségek, a külhoni magyarság, Románia bel- és külpolitikája. Tanulmányai Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Németországban, az Egyesült Államokban, Japánban, Spanyolországban, Szlovéniában, Oroszországban, jelentek meg. Mintegy tíz kötetet szerkesztett.

Korábban a Regio, illetve az angol nyelven megjelenő Regio folyóirat szerkesztője volt. A Magyar Kisebbség folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A Kisebbségkutatás és a Minority Studies folyóiratok szerkesztője.

1999-től a Teleki László Intézetben, 2006-től a Magyar Külügyi Intézetben dolgozott. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Nemzetközi és Politikatudományi Intézet oktatója. Rendszeresen oktat a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen.

Nyelvismeret: angol, román, német.
Ferenc Viktória, PhD.: nyelvész, szociolingvista – 1984, Ungvár
kutatási referens
E-mail: viktoria.ferenc@bgazrt.hu

Felsőfokú diplomát a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol nyelv és történelem szakán szerzett 2006-ban, majd a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának ösztöndíjas hallgatója lett. Doktori disszertációját a külhoni magyar nyelvű felsőoktatás nyelvpolitikai kihívásairól 2013 novemberében védte meg. PhD fokozatát 2014 februárjában ítélete oda az egyetem rektori bizottsága.

2013 februárjától a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. Feladatai közé tartozik az ukrajnai és kárpátaljai magyar politika elemzése, a külhoni magyarok nyelvhasználatával, oktatásával kapcsolatos háttéranyagok készítése, kutatások koordinálása, a Kisebbségkutatás folyóirat szerkesztése. Civil kutatóként tagja egy Kárpát-medencei oktatáskutató hálózatnak.

Angolul, ukránul felsőfokon beszél.

Ferenc Viktória publikációs listája


Gazsó Dániel: kulturális antropológus – 1984, Budapest (doktorandusz, Granadai Egyetem, UGR)
kutatási referens
E-mail: daniel.gazso@bgazrt.hu

A Granadai Egyetemen (UGR, Spanyolország) 2007-ben filozófia BA képzésen, 2010-ben kulturális antropológia MA képzésen és 2011-ben békekutatás MA képzésen diplomázott. 2012-től ugyanazon intézmény PhD hallgatója, disszertációját a nemzetpolitikák határon túli magyar kisebbségek hétköznapi etnicitására gyakorolt hatásairól írja.

Kutatási területei a nemzeti és etnikai kisebbségek, migráció, diaszpóra, interetnikus kapcsolatok és nacionalizmus. Etnográfiai terepmunkákat folytatott Magyarországon, Kárpátalján (Ukrajna), Felvidéken (Szlovákia), Erdélyben (Románia), Muravidéken (Szlovénia), Dél-Spanyolországban és Chilében. Magyar és spanyol nyelven írt tudományos cikkei több országban is megjelentek.

Nyelvismeret: spanyol, angol, francia


Rákóczi Krisztián: politológus – 1981, Dunaszerdahely
kommunikációs és kutatási referens
E-mail:krisztian.rakoczi@bgazrt.hu

Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának politológia szakán folytatta.

2008 és 2010 között a Nézőpont Intézet ösztöndíjasa gyakornoka, majd főállású munkatársa. Főbb kutatási területei a cseh és a szlovák belpolitika, valamint a magyar nemzetpolitika voltak.

2011 első felében a Kitekintő.hu külpolitikai hírportál munkatársa.

2011-től, megalakulása óta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, feladata a szlovákiai belpolitika és a felvidéki magyar politika elemzése, az anyaországi, felvidéki, kárpátaljai sajtó szemlézése, az Intézet gyakornoki programjának koordinálása, valamint az NPKI honlapjának szerkesztése.

Publikációi a Köz-Politika és a Kisebbségkutatás című folyóiratokban jelentek meg.

 
Külső munkatársak

Harrach Gábor, PhD. : történész, szociológus – 1974, Budapest

Diplomáit és PhD-fokozatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. Doktori disszertációját a magyarországi felekezetek 19-20. századi népesedéstörténetéből írta. Kutatási területe a 2. világháborút követő időszak nemzetpolitikája és a nonprofit szervezetek nemzetközi tevékenysége. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet megbízott munkatársaként a szomszédos országokkal kapcsolatos választási elemzésekkel foglalkozik.

Illyés Gergely: politológus – 1985, Székelyudvarhely

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikatudományi szakán folytatta, alapfokú diplomáját 2008-ban itt szerezte. 2009-ben diplomázott a BBTE Jogi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának közös uniós jogi mesterképzésén.

2009-től politikai tanácsadóként és politikai elemzőként tevékenykedik, 2011-től, megalakulása óta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa. Feladata az erdélyi magyar politika és a román belpolitika elemzése.

Publikációi a Magyar Kisebbségben, a Kisebbségkutatásban és a Külügyi Szemlében jelentek meg.


Önkéntes munkatárs

Ludányi András, PhD.: politológus – 1940, Szikszó

Tanulmányait az Egyesült Államokban végezte: Elmhurst College (1963), Louisiana State University (1965), PhD fokozatát 1971-ben szerezte a Louisiana State University-n.  1968-tól az Ohio Northern University tanára. 2008-ban professor emeritus státuszban vonult nyugdíjba az Ohio Northern University Politológia és Történelemtudomány Tanszékének oktatójaként. Oktatási feladatait a nemzetközi kapcsolatok és a komparatív politika szakterületeken végezte. Három könyvet szerkesztett és több mint nyolcvan tanulmányt jelentetett meg, elsősorban az erdélyi és a vajdasági magyarság helyzetéről. A magyar diaszpóra életével foglalkozó ITT-OTT folyóirat és 2004-től az ITT-OTT évkönyvek társszerkesztője. Magyarországra 2009-ben települt haza.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézetben elsősorban a diaszpóra kérdésével foglalkozik, részt vesz az intézet oktatási munkájában. Az angol nyelvű szövegek lektorálása tartozik a feladatai közé. A Minority Studies folyóirat szerkesztője.

Ludányi András publikációs listája

Eseménynaptár

Facebook

Linkek