Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2020. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című pályázati kiírásai.

A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

A pályázatok beadási időszakai:

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. október 1. – 2019. november 15. között.

A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című pályázati kiírás tekintetében: 2019. november 18.- 2019. december 20. között.

A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.


A Nemzeti Együttműködési Alap 2020. évi „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című (NEA-20-O) és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című (NEA-20-EG) pályázati kiírásainak módosulása kapcsán a megvalósítási időszak 2021. szeptember 30-ig meghosszabbításra került, így a beszámoló benyújtási véghatárideje 2021. október 30-ra módosult.

Felhívjuk szíves figyelmét, amennyiben a módosított megvalósítási időszak alatt a támogatói okiratban foglaltakhoz képest változás áll be, azt a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles írásban jelezni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, és szükség esetén a támogatói okirat módosítását kezdeményezni.

Felhívjuk szíves figyelmét, amennyiben a megvalósítási időszak végét megelőzően a pályázati programban foglaltak maradéktalanul megvalósulnak, úgy a beszámolási kötelezettségének korábban is eleget tehet.

A támogatás lebonyolításával kapcsolatban további információt a 06-1-896-0620 telefonszámon – hétfő, szerda, péntek: 09:00-12:00 óra között; kedd, csütörtök: 13:00-16:00 óra között, illetve a nea@bgazrt.hu e-mail címen – kaphatnak.

Munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Tisztelettel,

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

A pályázat benyújtásához szükséges adatvédelmi dokumentumok:

Az elszámolással kapcsolatos adatvédelmi dokumentumok:

A tájékoztató napok előadásait ide kattintva tudják letölteni: