Megjelentek a BGA 2018. évi „A magyar kultúráért és oktatásért” pályázati felhívásainak eredményei
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – a BGA Pro Transilvania irodájának közreműködésével pályázatot írt ki, melynek célja az volt, hogy a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulását segítsük, a Magyarországgal való sokoldalú…
Megjelentek a Bethlen Gábor Alap 2018. évi „A magyar kultúráért és oktatásért” pályázati felhívásainak eredményei
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – a BGA Komárom irodájának közreműködésével pályázatot írt ki, melynek célja az volt, hogy Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulását segítsük, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának…
KITELEPÍTÉSEK 70 – Képzőművészeti kiállítás a felvidéki kitelepítések 70. évfordulója alkalmából
1947 április 12-én gördült ki az első, kitelepített magyarokat szállító vonatszerelvény a Felvidékről. Erre emlékeztek Budapesten a Magyarság Házában. A családokat szétszakító és otthonuktól megfosztó, bő hét évtizeddel ezelőtti eseményekről…
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Fogarason
Márciusban, a Petőfi Sándor Program szervezésében, a Babits Mihály Önképzőkör keretében irodalmi felolvasó estre került sor. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) az egész Kárpát-medencét körbefonó tavaszi körutat szervezett, melynek…
Mónus József és a székely szabadság napja Stuttgartban
Mónus József március 10-én meglátogatta a stuttgarti magyar közösséget, ahol bemutatót tartott hivatásáról, gondolatairól és emberségéről. A találkozás után a székely szabadság napja alkalmából az Erdélyi Világszövetség székely szimpátiatüntetést szervezett…
Egy év szolidarítás az európai kissebségi közösségekért
2018. április 3-án lezárult a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési szakasza. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet folyamatosan figyelemmel kísérte a kezdeményezés útját, az Európai Unió Törvényszékének a kezdeményezés bejegyzéséről szóló döntésével…
Hagyományőrző húsvéti foglalkozás Winnipegben
Hagyományőrző húsvéti foglalkozás volt március 24-én a winnipegi Magyar Házban. A gyerekek batikolt húsvéti tojásokat festettek, kis növényekkel díszítették a tojásokat, amelyeket harisnyába szorítva engedtek bele a lila hagymából készített…
Felvidéken folytatódott a Kárpát-medencei tavaszi körút
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága március 20-án a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében, a Víz utcai Tulipán Óvodában és a Selye János Gimnáziumban tartotta meg Kárpát-medencei tavaszi körútjának felvidéki rendezvényét. A Magyar…
Hajóépítés nyílt tengeren – Beszélgetés Kántor Zoltánnal
Az óvodai ciklus áll a külhoni magyar oktatási támogatások fókuszában. Kántor Zoltán szerint azért, mert az óvodai oktatásba való „befektetés” térül meg a leginkább. Kisebb és nagyobb oktatási gondokról beszélgetett…
Mátyás király-emlékévet hirdetett 2018-ra a Nemzetpolitikai Államtitkárság
Hunyadi Mátyás születésének 575. és királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet 2018-ra a Nemzetpolitikai Államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János államtitkár december 11-én. Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence…