2019-ben kiemelt összeggel folytatódnak a külhoni magyar régiókban beindított gazdaságfejlesztési programok – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden, a Gombaszögi Nyári Táborban rendezett fórumán.

Az új magyar kormány nemzetpolitikai céljai címet viselő fórumra azután került sor, hogy Szilágyi Péter kedden ünnepélyesen megnyitotta a felvidéki magyar fiatalok legrégebbi hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényét. A fórumon a helyettes államtitkár Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutató Intézet igazgatójával és Mózes Szabolccsal, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatójával beszélgetett a magyar kormány nemzetpolitikájának eddigi eredményeiről és jövőbeli célkitűzéseiről.

Szilágyi Péter a fórumon felidézte a magyar kormány nemzetpolitikája elmúlt néhány évének főbb állomásait, rámutatva: 2010-ben gyakorlatilag a nulláról kellett elkezdeni a nemzetpolitika felépítését. Elmondta: a nemzetpolitika főbb célkitűzései – az identitáserősítés és a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése – 2010 óta alapvetően nem változtak, 2014-ben viszont a nemzetpolitikában ráerősítettek a gazdasági jellegű támogatásokra.

Kifejtette: a kormány e tekintetben két nagy programot hirdetett meg, az egyik a nemzetpolitikai államtitkárság programja, a másik a kormány önálló nagy gazdasági fejlesztési programja. Hozzátette: ezeket az elsődlegesen kis- és középvállalkozókat célzó gazdaságfejlesztési programokat 2019-ben kiemelt összeggel folytatják. Megjegyezte: bár a pontos összeg még nem ismert, azt viszont már tudni lehet, hogy erre a célra a 2019-es évre többet különítettek el, mint az eddigi évek programjaira összesen.

Szilágyi Péter beszélt a magyar kormány óvodafelújítási programjáról is, elmondta: ennek keretében a Felvidéken 32 ilyen új intézmény épül meg és 153 kerül felújításra. Egy a gyermekeiket magyar nyelvű oktatási intézménybe írató szülőknek járó oktatási-nevelési támogatásról feltett kérdésre válaszolva, a helyettes államtitkár azt mondta: bár ezt a programot érték kritikák, s gondolkodtak azon is, hogy finomhangolással hogyan lehetne növelni a hatékonyságát, egyelőre nincs soron, hogy megváltoztassák.

Kántor Zoltán a külhoni magyar közösségek megerősítésének fontosságáról szólva elmondta: a kisebbségben élő közösségek többségében a statisztikák azt mutatják, hogy folyamatosan csökken a közösség tagjainak száma, s csak két olyan kisebbségen élő közösség van Európában, ahol népességnövekedésről lehet beszélni, s ezek mindkét esetben autonómiában élő közösségek. Rámutatott: évente megközelítőleg tíz százalékkal csökken a külhoni magyarság lélekszáma, és ebben a folyamatban a legerősebb hatású az asszimiláció, illetve a kivándorlás.

2018.07.18

MTI
Fotó: Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára (b) beszél, mellette Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója (k) és Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutató Intézet igazgatója Az új magyar kormány nemzetpolitikai céljai címet viselő fórumon a Gombaszögi Nyári Táborban a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében 2018. július 17-én. MTI Fotó: Komka Péter