Határtalanul! program 2022. évi pályázati kiírás – tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár bejelentette, a Határtalanul program keretében új pályázati lehetőségek váltak elérhetővé. A pályázati kiírás célja határon túli kirándulások támogatása a Magyarország határain kívül élő magyarság…
Ők lettek a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő Nagydöntőjének győztesei!
Zalaegerszegi győzelem, hármas holtverseny a dobogón. Budapesti és beregszászi siker. A táblázatot itt találják:
Közlemény a 2019. évi, a 2020. évi és a 2021. évi Határtalanul! program nyílt pályázatai kiírásai keretében támogatott határon túli tanulmányi kirándulásokat érintő módosításokról
Tisztelt Kedvezményezettek! A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kezdeményezésére a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – az inflációra, a pandémiás helyzetre, illetve az ukrajnai háborús eseményekre tekintettel – javaslatot tett a Bethlen Gábor…
Határtalanul! program 2021 pályázati eredmények
Megszületett a döntés a Határtalanul! program 2021-es pályázatairól. LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK: HAT-21-01 tanulmányi kirándulás hetedikeseknek pályázati eredmény támogatott (pdf) HAT-21-01 tanulmányi kirándulás hetedikeseknek pályázati eredmény forráshiány (pdf) HAT-21-02 tanulmányi kirándulás középiskolásoknak…
Megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai
Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten. Potápi Árpád János sajtótájékoztatón közölte: a hetedikeseknek szóló pályázat…
Határtalanul! program 2021. évi pályázati kiírások
Mint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár bejelentette, a Határtalanul program keretében új pályázati lehetőségek váltak elérhetővé. A pályázati kiírások céljai határon túli kirándulások támogatása a Magyarország határain kívül élő…
A Határtalanul! vetélkedő célja a nemzetről szóló tudás továbbadása
A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa Noszvajon. Szilágyi Péter a Honfoglaló táborban arról…
Zalaegerszegi, beregszászi és galántai csapat nyerte a Határtalanul vetélkedőt
Nagyszabású virtuális gálával zárult a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata, amelyen összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi diák vett részt. A Nagydöntőbe 22 osztály jutott be a…
Határtalanul középiskolai vetélkedő – Virtuális Nagydöntő
2021. június 30-án (szerda) 14.00 órakor nagyszabású virtuális gálával zárul a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata, amelyen összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi diák vett részt. A…
Közlemény a 2019. évi és a 2020. évi Határtalanul! program nyílt pályázatai megvalósítási időszakának és elszámolási határidejének meghosszabbításáról
Tisztelt Kedvezményezettek! A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – a kialakult járványügyi helyzet elhúzódása miatt elnehezült programszervezésre és lebonyolításra tekintettel – kezdeményezte a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottságnál a…