Megjelentek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2020. évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírásai:

Kárpátaljai szociális programok támogatás 2020 – pályázati felhívás

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával a „KMKSZ” Jótékonysági
Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Támogató) megbízásából
felhívást tesz közzé a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások”
előirányzata terhére az alábbiak szerint:

A felhívás célja támogatás nyújtása kárpátaljai
a) magyar nyelvű köznevelési intézményben, szakképző intézményben, vagy a magyar nyelv
oktatását végző egyéb oktatási intézményben magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat
ellátó személyek, illetve ezen feladatok megvalósítását segítő személyek,
b) művészeti iskolákban munkájukat magyar nyelven ellátó pedagógusok, kisegítő dolgozók,
c) a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást és ellátást vagy javítóintézeti ellátást
biztosító intézményben magyar gyermekekkel foglalkozó munkatársak (gyermekotthonok
dolgozói),
d) sportegyesületben, sportiskolában vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványban
magyar gyermekekkel foglalkozó oktatói, edzői,
e) egészségügyi, valamint egészségügyi feladatot (is) ellátó szociális intézményben gyógyító
vagy a gyógyítással közvetlenül összefüggő feladatokat magyar nyelven ellátó dolgozók,
f) magyar vagy részben magyar nyelven publikáló nyomtatott vagy elektronikus médiumokban
tevékenykedő, tartalom előállítást, tartalomformálást, illetve ezekkel a feladatokkal
összefüggő kisegítő tevékenységet végző munkatársak,
g) közművelődési intézményekben szakmai tevékenységüket magyar nyelven végző
művelődésszervezők, könyvtárosok, közgyűjteményi dolgozók, illetve az ezekkel a
feladatokkal közvetlenül összefüggő kisegítő tevékenységet végző dolgozók,
h) szakmai tevékenységüket magyar nyelven végző színészek, előadóművészek, illetve a
tevékenységüket közvetlenül segítő munkatársak,
i) magyar nyelvű óvodai csoportokba, illetve a közoktatási intézmények magyar tannyelvű 1-4.
osztályába járó gyermekek étkeztetésének

támogatása céljából

Támogatási kérelmek benyújtásának módja:

  • A felhívás alapján igényelhető támogatásra – a kárpátaljai magyar nyelvű közoktatási intézményekben magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó személyek támogatása esetén a 2020. augusztus 1. – 2020. szeptember 15. közötti időszakban lehet támogatási kérelmet benyújtani az alábbiak figyelembevételével:
    – A 3.2.-3.4. pont vonatkozásában nem nyújthatnak be támogatási kérelmet a hivatalos megrovásban részesített személyek.
  • A kárpátaljai magyar nyelvű óvodai csoportokba, illetve közoktatási intézmények magyar tannyelvű 1-4. osztályába járó gyermekek étkeztetése esetén a 2020. szeptember 16. – 2020. október 15. közötti időszakban lehet támogatási kérelmet benyújtani azzal, hogy a támogatási kérelem benyújtásához elengedhetetlen a 2020. év első 8 hónapján belül kiadott, legalább 1 hónapra vonatkozó étkezési költség befizetését igazoló számlák, befizetési dokumentumok bemutatása.
  • Az 1. pont b)-h) alpontja szerinti támogatás esetén a 2020. július 1. – 2020. július 31. közötti időszakban lehet támogatási kérelmet benyújtani.

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

Nemzeti Jelentőségű Programok meghívásos pályázati kiírás

A pályázati kiírás célja a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, sokoldalú kapcsolatai ápolásának, fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. A kiírás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására kíván ösztönözni, az e célokat tükröző pályázatok támogatásával.

A pályázati kiírás tárgya a határon túli magyar közösségfejlesztésben, a magyar anyanyelvű kultúra értékeinek megőrzésében, átadásában, és a magyar nyelvű oktatás fejlesztését elősegítő programok megvalósításában szerepet vállaló romániai székhelyű szervezetek és intézmények működésének és programjainak támogatása.

Megvalósítási időszak: 2020. március 1. – 2021. február 28.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2020. május 11.

Benyújtási határidő: 2020. július 10., 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

Szülőföldön magyarul: határidő-hosszabbítás!

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” című programra vonatkozó felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatásra vonatkozó támogatási kérelem benyújtására a 2019/2020-as tanévre.

A Bethlen Gábor Alap Bizottsága – a szomszédos országokat is érintő járványügyi helyzetre tekintettel – döntött a 2019/2020-as tanévre meghirdetett „Szülőföldön magyarul” program esetében a támogatási kérelmek benyújtási időszakának 2020.10.30-ig történő meghosszabbításáról. A módosított felhívások és annak mellékletei elérhetőek itt:

Pályázati felhívások:

Kitöltendő adatlapok:

„A kárpátaljai magyar nyelvű közoktatásban, szórványterületeken dolgozó pedagógusok 2019/2020-as tanévre szóló támogatására” című felhívás

A támogatás célja a kárpátaljai magyar közösség megmaradását és anyanyelvhasználatát biztosító alapfeltételek között a magyar tanítási nyelvű közoktatási tevékenység szakmai és személyi feltételeinek biztosítása. A célok teljesülése érdekében a közoktatási intézményekben magyar nyelvű oktatási és  nevelési feladatokat ellátó személyek támogatása.

Benyújtási határidő: A jelen felhívás alapján igényelhető támogatásra 2019. december 30. – 2020. január 31. közötti időszakban lehet támogatási kérelmet benyújtani.

A magyar kultúráért és oktatásért központi pályázati kiírás 2020.

A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 31. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).

Pályázati eredmények:

Pályázati kiírás a Romániában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a BGA Pro Transilvania Kft. (S. R. L.) közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 30. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

Pályázati eredmények:

Pályázati kiírás a Szlovákiában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a BGA Felvidék Kft. (s.r.o.) közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 29. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

Pályázati eredmények:

Pályázati kiírás az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 28. 14 óra 00 perc (közép-európai idő szerint).

Pályázati eredmények:

Pályázati kiírás a Szerbiában élő magyar közösség támogatására 2020.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) által — a Szekeres László Alapítvány közreműködésével — pályázat alapján nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szerbiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 27. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).

Pályázati eredmények:

Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj 2020.

A Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj program a külhoni magyar gazdasági jogászképzést kívánja fejleszteni. A jelen pályázati kiírás célja, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében, továbbá lehetőséget adjon a magyar nemzetiségű jogászok közötti szakmai együttműködésre.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. január 31., déli 12.00 óra közép-európai idő szerint.

A diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek támogatása 2020

Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon szétszórtságban élő magyar közösségek boldogulásának, valamint az anyaországgal fennálló kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének előmozdítása. Jelen pályázati kiírás célja továbbá a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítése, az anyanyelv elsajátítása, fejlesztése és ápolása, valamint a magyar kultúra megőrzése és továbbadása. A kiírás a világ magyarságának összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó tevékenységek megvalósítására szeretne ösztönözni, az e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.
A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2019. december 3.
Benyújtási határidő: 2020. január 31., 14.00 óra (közép-európai idő szerint)

Pályázati eredmények:

Ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatása 2020

A pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az ifjúsági és cserkész közösségek támogatása által.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.
A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2019. december 3.
Benyújtási határidő: 2020. január 16. 14.00 óra (közép-európai idő szerint)

Pályázati eredmények:

Testvér-települési programok és együttműködések támogatása 2020

A pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének támogatása a testvér-települési együttműködések erősítése útján.

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.
A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2019. december 3.
Benyújtási határidő: 2020. január 15., 14.00 óra (közép-európai idő szerint)

Pályázati eredmények:

A pályázatok benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén. Elérhető: https://nir.bgazrt.hu

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

Tájékoztatás

Tisztelt Kedvezményezettek!

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) ezúton felhívja a szíves figyelmüket arra, hogy – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet figyelembevételével – az egyes államháztartási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 709/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. §-a alapján az Alapkezelővel – vagy annak feladat-ellátás szerinti valamely jogelődjével – létrejött, a veszélyhelyzet hatályba lépése napján, azaz 2020. november 4-én megvalósítási időszakban lévő vagy ezt követően létrejött támogatási jogviszonyokban meghatározott támogatott tevékenység megvalósítási időtartama – és ezzel összefüggésben a beszámolási határideje – a veszélyhelyzet időtartamával megegyező mértékben, a jogszabály erejénél fogva meghosszabbodik.

A Rendelet alapján bekövetkező változások miatt nem szükséges a támogatott tevékenység megvalósítási időtartamának vagy beszámolási határidejének hosszabbítására vonatkozóan módosítási kérelmet benyújtaniuk, valamint a meghosszabbodás időtartama alatt is benyújthatják a beszámolójukat. A támogatott tevékenységet érintő egyéb változással kapcsolatban továbbra is lehetőség van módosítási kérelem benyújtására. A fentiek alapján módosult határidőkről, valamint a további teendőkről a veszélyhelyzet megszűnését követően nyújtunk további tájékoztatást.

BGA Zrt.

2021.01.11