Rimaszombatban az új református óvoda ünnepélyes alapkőletételére 2018. szeptember 4-én került sor, amikor is Grezsa István, Fazekas László, Molnár Sándor és Molnárné Pelle Beáta közösen elhelyezték az időkapszulát, mellyel a püspök szavai szerint egy téglát építettek a magyar közösség falába.

Amikor keresztény hitünket védelmezzük, amikor keresztény óvodát építünk, a jövőnkről van szó – mondta Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a szlovákiai Rimaszombaton az új óvoda alapkőletételi ünnepségén.

Az ünnepség a Tompa Mihály Református Gimnázium hátsó udvarában, a leendő új óvoda alapjain valósult meg. Zenei áhítattal az iskola és a helyi református gyülekezet dicsőítő csoportja szolgált.

A rimaszombati református dicsőítő csoport (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Az ünnepélyes alkalom házigazdája Molnár Sándor református lelkész volt, aki bevezetőjében emlékeztetett, hogy a gyülekezet már a keresztelőkor fogadalmat tesz arra, hogy megad minden segítséget ahhoz, hogy a gyermeket hitben nevelhessék. Emlékeztetett, már 2016-ban elkezdtek álmodni és tervezni egy református magyar óvodáról. Az elképzelés találkozott az óvodafejlesztési programmal, és elkezdődhetett az építkezés.

„Sok apró, de fontos lépést kellett megtenni ahhoz, hogy 2018. július 24-én hatályos építési engedéllyel rendelkezzünk. A mai napon a leendő épület lebetonozott alapjain állva újabb lépést tehettünk meg afelé, hogy nyugodt szívvel mondhassuk, ezeket a gyermekeket szeretetben és imádságban hordozzuk, és a szülőknek, keresztszülőknek minden segítséget megadunk ahhoz, hogy őket hitben neveljék. Ebben a leendő óvoda és iskolaközpont legyenek az Úrtól rendelt eszközök” – mondta Molnár Sándor.

Nt. Molnár Sándor rimaszombati református lelkipásztor (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Eljött az ideje, hogy merjünk újra magyarok lenni, hogy megérje magyarnak lenni – mondta Grezsa István, hozzátéve: itt most Rimaszombaton sziklára épülő várat építünk, de a gyerekeken, diákon, szüleiken, pedadógusokon múlik, hogy milyen erős szellemiség lesz az óvodában, az épülő alapiskolában, vagy a gimnáziumban.

Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programért felelős miniszteri biztos (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A dél-szlovákiai Rimaszombaton márciusra készül el, és 2019 szeptemberétől működhet a Tompa Mihály Református Gimnázium udvarán a magyar kormány támogatásával, 750 ezer eurós összköltségből épülő óvoda.

A miniszteri biztos arról is szólt az ünnepségen, hogy Magyarország kormánya újra egy nemzeti közösségbe akarja szervezni a Kárpát-medence magyarságát. Versenyelőnyt szeretnénk kovácsolni abból, ami Trianonban elveszett; az országhatárok nem módosulnak, viszont semmi sem áll az utunkba, hogy a Kárpát-medencét tekintsük újra hazánknak, hogy ugyanúgy otthon érezzük magukat a Felvidéken, mint Székelyföld bármelyik településén. Ha képesek vagyunk újra hinni magunkban, akkor a 21. században a magyar újra a nyertes nemzetek sorába fog tartozni – fogalmazott.

Az épülő óvoda mértani közepébe Grezsa István, Fazekas László, a szlovákiai református egyház püspöke, és Molnárné Pelle Beáta, a Tompa Mihály Gimnázium igazgatója engedte le az időkapszulát, amelyet a reformáció 600. évfordulóján, 2117. október 31-én bonthatnak ki először. Grezsa István az MTI-nek elmondta: a Kárpát-medencei óvodafejlesztés 38,5 milliárd forintos összköltségvetésű program, amely a gazdaságfejlesztést célzók mellett Trianon óta a legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai program.

A rimaszombati református óvoda alapja elkészült (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Mint ismertette, 150 új intézmény épül, és mintegy 450 újul meg a program keretében. Összesen 1644 magyar óvodába juttatnak el fejlesztő játéksarkokat, része a programnak a komplex óvodapedagógai továbbképzés is minden nemzetrészben, és olyan hungarikum típusú – népi játékokra, néptánc-, népmese- és népdalkincsre alapozott – óvodapedagógiát is szeretnének bevinni a programba, mint a romániai Hagyományok Háza már akkreditált programja.

2018.09.04

MTI, Felvidek.ma