Értesítjük a civil szervezeteket, hogy 2023. október 2-án megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2024. évi pályázati kiírásai.
A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2024.” című, NEAO-KP-1-2024 jelű és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2024.” című, NEAG-KP-1-2024 jelű pályázatainak célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.
A pályázatok beadási időszakai:
A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2024.” című kiírások tekintetében: 2023. október 2. 14.00 – 2023. november 2. 14.00 között.
A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2024.” című pályázati kiírás tekintetében: 2023. október 16. 8.00 – 2023. november 17. 12.00 között.
A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR) lehet benyújtani.
A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok letölthetőek
a https://civil.info.hu/nea/kezdolap/palyazatok/index.html, illetve a www.bgazrt.hu oldalakon.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a 2023. október 12. napjától hatályos, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 246. § (1) bekezdés i) pontja alapján az állami adó- és vámhatóság az adószámot törli, ha az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: Eüsztv.) alapján elektronikus (ún. Cégkapus) ügyintézésre köteles adózó az Eüsztv. szerinti hivatalos elérhetőséggel nem rendelkezik.
Üdvözlettel,
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok:
- NEAG-KP-1-2024 pályázati kiírás (pdf)
- NEAG-KP-1-2024 pályázati útmutató (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/1-2 pályázati kiírás (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/1-2 pályázati útmutató (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/3-4 pályázati kiírás (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/3-4 pályázati útmutató (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/5-6 pályázati kiírás (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/5-6 pályázati útmutató (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/7-8 pályázati kiírás (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/7-8 pályázati útmutató (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/9-10 pályázati kiírás (pdf)
- NEAO-KP-1-2024/9-10 pályázati útmutató (pdf)
- Nyilatkozat korábban benyújtott dokumentumokról (pdf)
- Nyilatkozat fel nem használt támogatásokról (docx)
- Banki felhatalmazó levél (pdf)
- Adatvédelmi tájékoztató a támogatási igény vonatkozásában adatkezeléssel érintett személyek részére (pdf)
- Általános szerződési feltételek (2023.10.19) (pdf)
Segítségként kollégiumonként is rendszereztük pályázóinknak a fenti dokumentumokat:
Közösségi környezet kollégium
- egyszerűsített: NEAG-KP-1-2024 kiírás és útmutató:
- összevont: NEAO-KP-1-2024/1 és NEAO-KP-1-2024/2 kiírás és útmutató:
Mobilitás és alkalmazkodás kollégium
- egyszerűsített: NEAG-KP-1-2024 kiírás és útmutató:
- összevont: NEAO-KP-1-2024/3 és NEAO-KP-1-2024/4 kiírás és útmutató:
Nemzeti összetartozás kollégium
- egyszerűsített: NEAG-KP-1-2024 kiírás és útmutató:
- összevont: NEAO-KP-1-2024/5 és NEAO-KP-1-2024/6 kiírás és útmutató:
Társadalmi felelősségvállalás kollégium
- egyszerűsített: NEAG-KP-1-2024 kiírás és útmutató
- összevont: NEAO-KP-1-2024/7 és NEAO-KP-1-2024/8 kiírás és útmutató
Új nemzedékek jövőjéért kollégium
- egyszerűsített: NEAG-KP-1-2024 kiírás és útmutató:
- összevont: NEAO-KP-1-2024/9 és NEAO-KP-1-2024/10 kiírás és útmutató:
2023.10.02.