Megnyílt a Bukovinai székelyek Bácskában című kiállítás Szabadkán
A bukovinai székelyek soha nem felejtették el azt a néhány évet, amelyet Bácskában töltöttek a negyvenes években, és máig őrzik az ott szerzett emlékeket – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért…
A szakképzés kulcsfontosságú a magyarság jövője szempontjából
A szakképzés kulcsfontosságú a magyarság jövője és helyben való boldogulása szempontjából – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Csallóközaranyoson, ahol előadást tartott a Középpontban…
Újra biztonságos és változatlanul gyönyörű Kárpátalja
Mára sikerült visszapótolni Kárpátalján a rossz biztonság, a kelet-ukrajnai háborús helyzet miatt 2016 előtt elmaradt turistákat. Nagy sikerük van a magyar kormányzati támogatással indított utaknak – mondta el újságíróknak Grezsa…
Magyar kormánytámogatással felújított öt óvodát adott át Grezsa István Kárpátalján
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított öt magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon és három környékbeli településen. A Sárosoroszi község óvodájában ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón…
A Kárpát-medence etnikai, nyelvi és vallási arculata – előadás Los Angeles-ben
Április 15-én, vasárnap délután szép számmal gyűlt össze a közönség, hogy meghallgassa Kocsis Károly akadémikust, aki a Kárpát-medence etnikai és nyelvi változása mellett a vallási aspektusokra is kitért, majd az…
Útikalauz magyaroknak – Máramaros
Különleges kulturális és gasztronómiai utazásban lehet része azoknak akik a hétvégén ellátogatnak a Magyarság Házába, ugyanis máramarosi régió elevenedik meg 2018. április 20-22. között. A gyermekprogramok, előadások, színházi és tánc…
Az irodalom hajóján Anyegin lenne az utas és Candide a legénység
“Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón – mindannyian a legénységhez tartozunk” (Marshall McLuhan, kanadai tudós). Ez volt az idézet, melynek alapján mind a 30 versenyzőnek tetszetős beszédet kellett írnia szombaton,…
Kápolnaszentelés Petrozsényban
2005-ben nyitotta meg kapuit Petrozsényban a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központja, az államosításig a mallersdorfi ferences nővérek tulajdonában álló épület kápolnája azonban idén év elejére újult meg….
A magyar kormány a szülőföldön való boldogulást segíti
A magyar kormány az elmúlt nyolc évben amellett foglalt állást, hogy minden honfitársának biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek segítségével szülőföldjükön boldogulhatnak, és bízik abban, hogy a vajdasági magyarok segítségével a…
Kisebbségvédelem Európában – felhívás nyári egyetemen való részvételre
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő…