A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információ itt.

2024. október 15.

Search
Close this search box.

Családokat segítő tevékenységének támogatása – 2018

a „2018 a külhoni magyar családok éve”

program keretében 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A szomszédos országokban működő civil, nonprofit és egyházi szervezetek, továbbá vállalkozások családokat segítő tevékenységének támogatása

 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet aBethlen Gábor Alap 2018. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

 

1.      A PÁLYÁZAT CÉLJA 

A Magyar Állandó Értekezlet döntése értelmében a 2018. év tematikus programjaként „2018 a külhoni magyar családok éve” lett meghirdetve. Jelen pályázat célja a Horvát Köztársaságban, a Romániában, a Szerb Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban vagy Ukrajnában (a továbbiakban: szomszédos államok) működő civil szervezetek, egyházi szervezetek vállalkozók családokat segítő tevékenységének és szolgáltatás nyújtásának támogatása. Családokat segítő tevékenység: olyan programok, tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése, amelyek a pályázó eddigi tevékenységéhez képest várhatóan legalább további tíz család boldogulásához járul hozzá.

 

A pályázat célja:

A)     A szomszédos államokban létrejött olyan alapítványok, civil, nonprofit és egyházi szervezetek támogatása, melyek tevékenysége segíti a helyi közösségek és családok mindennapi életét.

B)     A szomszédos államokban 2017. január 1-je előtt alapított magyar vállalkozások támogatása a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében, melynek keretében mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával, forgalmazásával kapcsolatos olyan támogatási cél/program/projekt/fejlesztés (a továbbiakban együtt: projekt) valósul meg, mely hozzájárul családbarát munkahelyek, családokat segítő tevékenységek, szolgáltatások kialakításához, fejlesztéséhez.

C)     A szomszédos államokban 2017. január 1-je előtt alapított magyar vállalkozások támogatása a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében, melynek keretében nem mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával, forgalmazásával kapcsolatos olyan projekt valósul meg, mely hozzájárul családbarát munkahelyek, családokat segítő tevékenységek, szolgáltatások kialakításához, fejlesztéséhez.

 

2.      A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TÁRGYA

A szomszédos országokban működő civil, nonprofit és egyházi szervezetek (egyházak, belső egyházi jogi személyek), továbbá vállalkozások családokat segítő tevékenységének támogatása, mely során családbarát munkahelyek, szolgáltatások és programok megvalósítására kerül sor.

 

3.  A PÁLYÁZÓKKAL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSAKOR, A LEHETSÉGES PÁLYÁZÓK KÖRE

3.1. A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.) 1. §-ában és 3. §-ában foglaltak figyelembevételével pályázatot nyújthat be horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai székhelyű adószámmal rendelkező, 2017. január 1-je előtt bejegyzésre került, folyamatosan működő:

3.1.1. civil szervezet mely létesítő okiratában felsorolt tevékenységei összhangban vannak jelen pályázati felhívás céljával;

3.1.2. egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye mely létesítő okiratában felsorolt tevékenységei összhangban vannak jelen pályázati felhívás céljával;

3.1.3. (profitorientált vagy nonprofit) gazdasági társaság, egyéni vállalkozó[1], mely az alábbi kritériumoknak megfelel:

  • mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás (a pályázó vállalkozásnak a helyi jogszabályoknak megfelelően hatósági nyilvántartásba bejegyzett vállalkozásnak kell lennie, előtársaság nem pályázhat),és;
  • magyar vállalkozásnak minősül

[1] Pályázati szempontból nem támogathatóak Szerbiában földműveléssel foglalkozó természetes személyek, akkor sem ha BPG (broj poljoprivredog gazdinstva) regisztrációs számmal rendelkeznek.

3.2.     Jelen pályázati felhívás alkalmazása tekintetében

a) civil szervezet: a civil társaság, a polgári társulás, – a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével — az egyesület, – a pártalapítvány, a szakszervezeti alapítvány kivételével – alapítvány;

b) jármű: szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is, így különösen: a személygépkocsi, kisteherautó, teherautó, lakókocsi, gépjármű, vízi jármű, légi jármű, vasúti jármű;

c) kisvállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás.

d) magyar vállalkozás: az az egyéni vállalkozó, valamint az a mikrovállalkozás és kisvállalkozás, amelynek tulajdonosa (tagja, részvényese) — jogi személy tulajdonos esetén a jogi személy tulajdonos tulajdonosai —, aki a szomszédos államok valamelyikében állandó lakóhellyel rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személynek minősül.

e) mikrovállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás.

3.3. A támogatást igénylő, 3.1. pontban felsorolt vállalkozó, vállalkozás, szervezet, intézmény, jogi személy (beleértve az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014 EU rendelet melléklete alapján meghatározott partner-, vagy kapcsolt vállalkozásokat is) — a továbbiakban együtt: pályázó — jelen pályázati felhívásra kizárólag egy pályázatot nyújthat be.

3.4.  A pályázó vállalkozás vagy annak tulajdonosa, tagja, részvényese nem lehet tulajdonosa, tagja, részvényese más, jelen pályázati felhíváson induló vállalkozás(ok)nak. Kizárólag a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetek pályázhatnak, így amennyiben a pályázó tulajdonosa nem magánszemély, hanem egyéb szervezet, akkor a tulajdonosi struktúrát addig kell bemutatni, amíg végső tulajdonos(ok) személye egyértelműen megállapítható.

4.      IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁS 

4.1 A teljes támogatási keretösszeg 200.000.000 Ft, mely felhasználásról a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján a Bethlen Gábor Alap Kollégiumának javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága (a továbbiakban: Támogató) dönt.

4.2   A megpályázható támogatás pályázónként 250.000 forint- 2.000.000 forint közötti összeg lehet.

4.3   Megpályázható támogatás – kizárólag – vállalkozásokra vonatkozó speciális szabályai:

  • mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, forgalmazásával kapcsolatos tevékenységet végző vállalkozások esetén 250.000 Ft – 2.000.000 Ft közötti összeg. A támogatás mezőgazdasági csekély összegű támogatásnak minősül 1408/2013/EU rendelet 6. cikk (1) bekezdése szerint. A csekély összegű (de minimis) támogatástartalom EUR-ban történő meghatározása a 2018.09.25-én érvényes EKB árfolyamon történik.
  • nem mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, forgalmazásával kapcsolatos tevékenységet végző vállalkozások esetén 250.000 Ft – 2.000.000 Ft közötti összeg. A támogatás általános csekély összegű támogatásnak minősül 1407/2013/EU rendelet a 6. cikk (1) bekezdése szerint. A csekély összegű (de minimis) támogatástartalom EUR-ban történő meghatározása a 2018.09.25-én érvényes EKB árfolyamon történik.

4.4   A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

4.5 A támogatás nyújtása egy összegben, támogatási előlegként folyósítva, utólagos beszámolási kötelezettséggel történik. A Támogató fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik valamely korábbi pályázatuk vonatkozásában beszámolási és/vagy hiánypótlási kötelezettségüknek határidőben nem tettek eleget, támogatást nem biztosít.

4.6   A támogatás intenzitása 100%.

4.7   A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

5.      A PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSI PARAMÉTEREI

  • Megvalósítási időszak: 2018.01.01. – 2019.04.30.
  • A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2018.10.16.
  • Benyújtási határidő: 2018.10.31. 14.00  Közép-európai idő szerint
  • Elszámolási határidő: a nyertes pályázónak (a továbbiakban: Kedvezményezett) a projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2019.05.30. napjáig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) felületén.

 

6.      TÁMOGATHATÓ KIADÁSOK 

A pályázat keretében kizárólag a projekt megvalósításához szükséges, a megvalósítási időszakban – azaz 2018. 01. 01. és 2019. 04. 30. között – teljesült gazdasági események számolhatóak el a „Pályázati és elszámolási útmutató” 1. mellékletében foglaltaknak megfelelően.

 

7.      NEM TÁMOGATHATÓ KIADÁSOK

  • személyi jellegű ráfordítások,
  • ingatlan fejlesztés (pl. épület építése, átalakítása), építmény építése (pl.  medence, kerítés, járda, út, parkoló, sportpálya, faház), továbbá épületgépészeti és infrastruktúra fejlesztés (fűtés- hűtés, napkollektor, napelem, víz-, gáz-, villanyvezeték, csatorna építés stb.)
  • ingatlanvásárlás;
  • amennyiben a Kedvezményezett tevékenysége vonatkozásában általános forgalmi adó (áfa) visszaigénylésre jogosult, akkor az áfa nem elszámolható költség;
  • jármű vásárlás,

kivétel:
11 Traktorok
111 Hagyományos felépítésű mezőgazdasági traktorok
112 Különleges traktorok
12 Magajáró betakarítók
121 Szántóföldi növények betakarító gépei
129 Egyéb betakarítók
19 Egyéb magajáró gépek
191 Magajáró rakodók
199 Magajáró egyéb gépek

  • mobiltelefon vásárlás;
  • késedelmi kamat, bírság;
  • jövedéki termékek (pl. alkohol, dohányáru termékek költségei);
  • pénzügyi teljesítést nem igénylő ügyletek (pl. beszámítás, engedményezés);
  • kamatköltségek;
  • készletek, termelési alapanyagok beszerzése;
  • terméktámogatási díj.
  • jármű vásárlás,

8.      NEM RÉSZESÜLHETNEK TÁMOGATÁSBAN 

8.1   politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek;

8.2   szakszervezetek;

8.3   azok a szervezetek, akik a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg;

8.4   azok a pályázók és tulajdonosaik, amelyek/akik az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget);

8.5   azok a pályázók és tulajdonosaik, amelyek/akik a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel;

8.6   azok a pályázók és tulajdonosaik, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban;

8.7   azok a pályázók és tulajdonosaik, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 8.3.-8.6. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll;

8.8   az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. §-ában meghatározott személyek és szervezetek.

8.9   közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, illetve ilyen tevékenységet fejleszteni kívánó vállalkozások, vállalkozók.

 

9.    ÁLTALÁNOS ELVÁRÁSOK

9.1   A projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell összeállítani. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a támogatói okirat hatálybalépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális és takarékos költségvetés előírásának az esetleges géptípus-változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is.

9.2   A projektnek megfelelően kidolgozottnak kell lennie, a pályázat pontjait ki kell tölteni.

9.3   A projekt megvalósítására alkalmasnak kell lenni a helyszínének.

9.4   A projektnek a támogatást igénylő által szakmailag megvalósíthatónak kell lennie.

9.5   A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar, vagy az adott országban hatályos rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.

9.6   A Kedvezményezett a beruházással létrehozott vagyont a támogatási jogviszony ideje alatt, a fenntartási időszak végéig (lásd: Általános Szerződési Feltételek, a továbbiakban: ÁSZF) kizárólag az Alapkezelő  előzetes jóváhagyásával, a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalása, átruházása mellett idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg. Az Alapkezelő a jóváhagyás feltételeként kikötheti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a beruházással létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a Kedvezményezett helyébe – részleges elidegenítés esetén a Kedvezményezett mellé – bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén – e jogviszony fennállásának idejére –a támogatási jogviszonyba belépjen, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen.

9.7   A pályázat elutasításra kerülhet, ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, valamint ha az nincs összhangban a jelen pályázati felhívás célkitűzéseivel (Jelentős kockázatot jelenthet többek között a támogatási kérelem nem megfelelő kidolgozottsága; a projekt megvalósítása szempontjából kockázatos gazdálkodási adatok.)

 

10.        A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK FORMÁJA

A pályázat benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (a továbbiakban: NIR) segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy az Alapkezelő  honlapjáról.

A pályázati csomag elemei:
  • pályázati felhívás;
  • pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei;
  • 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató a pályázati felhíváshoz;
  • ÁSZF.

11.     A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATOKAT, DOKUMENTUMOKAT, A NIR PÁLYÁZATI FELÜLETRE KELL FELTÖLTENI 

A pályázat benyújtásakor KÖTELEZŐEN csatolandó dokumentumok, melyek NEM hiánypótolhatóak:

 

11.1     PÁLYÁZATI ADATLAP

A NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet egy PDF-fáljba foglalva kérjük feltölteni a NIR rendszerébe a megfelelő helyre. 

11.2   NYILATKOZAT

Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. A Nyilatkozatot ki kell tölteni és cégszerűen aláírni (pályázó vállalkozás törvényes képviseletére jogosult személy írja alá, illetve kérjük, figyeljenek arra, hogy amennyiben az aláírási címpéldányon szerepel, hogy a cégnevét is ki kell írni, akkor vagy kézzel, vagy pecsét formájába rögzítsék azt is), majd szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé. Eredeti példányt elégséges a döntéshozatalt követően a nyertes pályázóknak benyújtani.

11.3 ALÁÍRÁS IGAZOLÁSA

A pályázó törvényes képviselőjeként megjelölt azon személy – három évnél nem régebbi – pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája (aláírási címpéldány, vagy banki aláírás-bejelentő karton, vagy az aláírás minta közjegyző által hitelesített másolata) aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja. (Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal által kiadott aláírás igazolás nem elfogadható!) A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.4 LÉTESÍTŐ OKIRAT 

Az utolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos létesítő okirat (alapszabály, alapító okirat, társasági szerződés) mely tartalmazza a pályázó szervezet aktuális adatait, különös tekintettel a törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

11.5  A SZERVEZET SZAKMAI TERVE 

A pályázat szakmai tervéhez szükséges sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető.  Kérjük, a szakmai terv elkészítéséhez a NIR-ben felcsatolt sablont vegye igénybe! A szakmai tartalom maximális terjedelme 10.000 karakter. Kérjük, hogy a megadott szempontok sorrendjét ne módosítsa, amennyiben valamelyik pont a megpályázott támogatásból megvalósítani kívánt fejlesztés szempontjából nem releváns, kérjük, jelezze („Nem releváns.”), a pontot ne törölje! Kérjük, hogy a tervet kizárólag magyar nyelven készítsék el és csatolják a NIR felületen.

A pályázathoz kötelezően csatolandó dokumentumok, melyek HIÁNYPÓTOLHATÓAK: 

11.6 MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS 

30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás.

11.7 MAGYARORSZÁGON KÍVÜLI ÁLLANDÓ LAKÓHELY IGAZOLÁSA – kizárólag vállalkozások esetén

Kérjük a pályázó vállalkozás tulajdonosának, több tulajdonos esetén minden tulajdonosának Magyarországgal szomszédos országokban (kivétel Ausztria) lévő állandó lakóhelyét az alábbi módon igazolni:

11.7.1     a pályázati felhívás a szomszédos államok valamelyike által kiállított SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY(Ukrajnában új típusú személy igazolványról készült másolattal együtt, az állandó lakhely hatósági igazolását is kérjük csatolni), valamint amennyiben

11.7.2 Magyarországon kiállított LAKCÍMET IGAZOLÓ HATÓSÁGI IGAZOLVÁNNYAL (Lakcímkártyával) is rendelkezik, mely a szomszédos országbeli lakóhelyet igazolja, kérjük azt is csatolja.

Amennyiben egy dokumentumból kétséget kizáróan nem derül ki egy-egy személy állandó lakóhelye, akkor két dokumentumot csatoljanak személyenként.

A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.8          PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás) 

Kérjük a pályázó fizetési számlájáról  – három évnél nem régebbi – banki igazolás becsatolását, mely a Magyarországról – HUF, EUR, USD pénznemben – érkező támogatás fogadására alkalmas. Magyarországon vezetett számlák esetében minden számlára vonatkozóan kérjük benyújtani.  A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a mellékletek munkalapra.

11.9 ADÓSZÁM IGAZOLÁSA

A pályázó adószámának beazonosítására alkalmas dokumentum csatolása. A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé. (Felhívjuk a figyelmet, hogy nyertes pályázat esetén a támogatói okirat kiadásának a feltétele annak igazolása, hogy a Kedvezményezettnek nincs köztartozása).

11.10 MEGHATALMAZÁS

Amennyiben a Nyilatkozatot nem a pályázó szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A meghatalmazáshoz használható sablon a NIR-ben elérhető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges a NIRr felületen a mellékleteknél.

11.11 DE MINIMIS NYILATKOZAT

Ha a támogatási összeget a Kedvezményezett de minimis támogatásként kapja, a melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. A nyilatkozatban a pályázó vállalkozás folyó pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év során kizárólag Magyarországon kapott de minimis támogatásait kell feltüntetni, a saját országukban kapott de minimis támogatást NEM! Amennyiben nem kaptak de minimis támogatást, akkor kérjük töltsék ki az 1. pontnál a Kedvezményezett adatait (az MVH azonosítót csak akkor ha van, amennyiben nincs hagyják üresen), a 2. ,3., 4., táblázatokat húzzák át. A Nyilatkozatot kitöltés után cégszerűen alá kell írni (a pályázó szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá, továbbá kérjük, figyeljenek arra, hogy amennyiben az aláírási címpéldányon szerepel, hogy a cégnevét is ki kell írni, akkor vagy kézzel, vagy pecsét formájába rögzítsék azt is), majd szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.12 ÁRAJÁNLATOK 

Kérjük, hogy a pályázatban szereplő minden bruttó 200.000 Ft feletti tétel esetén (mennyiség x egységár) 1 db árajánlatot, továbbá minden 1.000.000 Ft felett 3 db egymástól és a pályázótól független, összehasonlítható árajánlatot csatolni. Meglétük a fenntartási időszak végéig bármikor ellenőrizhetőnek kell lenniük. A dokumentumo(ka)t szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

Az árajánlatok mellett kérjük, hogy a projekt teljes összköltségét a NIR-ben a mellékletek között elérhető excel táblába is vezessék fel és csatolják fel.

11.13  EGY ÉS UGYANAZON VÁLLALKOZÁS NYILATKOZATA

Ezt a dokumentumot csak abban az esetben szükséges kitölteni és feltölteni a NIR felületen, amennyiben a pályázóval „egy és ugyanazon vállalkozásnak” minősülő szervezet tárgyévben, vagy azt megelőző két évben csekély összegű (de minimis) támogatásban részesült MAGYARORSZÁGON! A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. 

Az okiratok, igazolások magyar nyelvű (nem hivatalos) fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR erre a célra kialakított felületein. A dokumentumok tartalmának valódiságáért a pályázó felel.

 

12      HIÁNYPÓTLÁS

Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló e-mail értesítés kiküldésétől számított legfeljebb 7 (hét) naptári nap áll rendelkezésre.

 

13       A PÁLYÁZAT ÉRVÉNYTELENSÉGE 

13.1     a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban nyújtotta be;

13.2     a pályázó nem tartozik a pályázati felhívás 3. pontjában feltüntetett pályázói körbe;

13.3     a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;

13.4     a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;

13.5     a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak.

14          A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAI

Tartalmi értékelés szempontjai:

  • a projekt kapcsolódik a Felhívás céljaihoz;
  • a projekt célkitűzése, ütemezése reális és szakmailag megvalósítható, kellően kidolgozott-e;
  • a projekt költségvetése reális és takarékos módon került összeállításra;
  • a projekt mennyire járul hozzá a családok életkörülményeinek javításához;
  • várhatóan hány embert, családot érintene közvetlenül a projekt bevezetése, fejlesztése;
  • mennyire fenntarthatóak a fejlesztendő, bevezetendő családokat segítő intézkedés rövid, közép és hosszú távon;
  • mennyire egyedülálló az adott családokat segítő szolgáltatás a környező településeken, az adott régióban;
  • a projekt hozzájárulása a nemzetpolitikai célok teljesüléséhez;
  • a szervezett által megvalósítandó projekt mennyire támogatja a magyar közösséget.

A pályázatok végső beadási határidejét követő 90 napon belül a Támogató dönt a pályázatokról, melyről a pályázók a Támogató döntését követő 8 (nyolc) napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.

 

15      TÁMOGATÁS BIZTOSÍTÁSA

A Kedvezményezettek részére a támogatást az Alapkezelő támogatói okirat kiadása útján biztosítja. A költségvetési támogatás felhasználásának szabályait, a támogatói okirat kiadásának részletes feltételeit, illetve a benyújtandó dokumentumokat a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató és az ÁSZF tartalmazzák. Amennyiben a pályázó nem felel meg a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutatóban meghatározott követelményeknek, akkor a támogatási döntés a hatályát veszti. A pályázónak hiányosan vagy hibásan beküldött dokumentáció esetében egy alkalommal van lehetősége hiánypótlásra.

16      A TÁMOGATÁSI JOGVISZONY MEGSÉRTÉSÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI 

16.1    Amennyiben a Kedvezményezett a támogatási összeget a támogatói okiratban meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos kötelezettségét megszegi vagy nem teljesíti, a támogató jogosult a támogatás visszavonásáról vagy annak részbeni visszafizetéséről rendelkezni.

16.2    A Kedvezményezett a támogatás visszavonása vagy részbeni visszafizetésre való felszólítása esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a Kedvezményezett az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet szerinti ügyleti – késedelem esetén késedelmi – kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a támogatói okirat kiadásának feltételeként biztosítékot határozhat meg.

16.3   A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzésekre és adatszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó részletes tájékoztatást az ÁSZF tartalmazza.

 

17      A PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK 

Amennyiben a támogatott tevékenység európai uniós versenyjogi értelemben vett gazdasági tevékenységnek minősül,

a)   és amennyiben a Kedvezményezett mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás, a részére nyújtott támogatás mezőgazdasági csekély összegű támogatásként [A) pont],

b)    az a) ponton kívüli egyéb esetben általános csekély összegű támogatásként [B)pont] nyújtható.

A)    Mezőgazdasági csekély összegű támogatás

A mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9—17. o.) (a továbbiakban 1408/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során Magyarországon odaítélt mezőgazdasági csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 15.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve a rendelet 3. cikk (3) bekezdésében foglalt felső határt. A rendelkezésre álló szabad keretösszeget az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkében, illetve a 3. cikk (5)-(9) bekezdésében, valamint a 717/2014/EU bizottsági rendelet 5. cikkében, illetve a 3. cikk (5)-(8) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel kell megállapítani.

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.

A Kedvezményezettnek az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:

a) olyan támogatás, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;

b) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;

c) az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás

Amennyiben egy mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban is egyaránt tevékenységet végez, illetve a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egyéb tevékenységeket folytat, az utóbbi ágazatok vagy tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 1407/2013/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók.

Amennyiben egy mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás a halászati és akvakultúra ágazatban is tevékenységet végez, az utóbbi tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 717/2014/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók.

Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás esetén, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel az 1407/2013/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott támogatásokkal, feltéve, hogy a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosított, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatásban.

Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás esetén, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 717/2014/EU bizottsági rendelet) hatálya alá tartozó támogatás esetén, a halászati és akvakultúra-ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások a 717/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel a 717/2014/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott támogatásokkal, feltéve, hogy a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosított, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatásban.

A mezőgazdasági csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek kapcsán vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés kapcsán nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi az Európai Bizottság által elfogadott határozatban vagy csoportmentességi rendeletekben az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális támogatási intenzitást vagy összeget.

A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

B)           Általános csekély összegű támogatás

Általános csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.

A Kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A Kedvezményezett kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.

A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:

a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítésével foglalkozó vállalkozásoknak nyújtott támogatás

b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;

c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;

d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;

e)  az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;

f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító  járművek   megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].

Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek  (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.

Az általános csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A pályázónak támogatáshoz kapcsolódó iratokat a megvalósítás végét  követő 10 évig meg kell őriznie, és az Alapkezelő  ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

18. ADATVÉDELMI RENDELKEZÉS

A pályázók hozzájárulnak személyes adataik és a pályázattal kapcsolatos adatok (a továbbiakban: adatok) Alapkezelő által történő kezeléséhez az Alapkezelőhöz benyújtásra kerülő pályázat rögzítése, elbírálása, a támogatási jogviszony létrehozása, a támogatási jogviszony alapján meghatározott egyes kötelezettségek teljesítésének az Alapkezelő által történő nyomon követése/ellenőrzése, a támogatásokkal kapcsolatos nyilvántartás vezetése, az Alapkezelőt jogszabály alapján terhelő közzétételi, tájékoztatási és ellenőrzési kötelezettség teljesítése, valamint a kapcsolattartás céljából.

A pályázók hozzájárulnak továbbá, hogy az Alapkezelő által kezelt adatokhoz az Alapkezelő www.bgazrt.hu honlapján elérhető Adatvédelmi tájékoztatóban meghatározott adatfeldolgozók az ott meghatározott adatkezelési célból hozzáférjenek, továbbá, hogy az Alapkezelő az adatokat a Magyar Államkincstár részére a kincstári monitoring rendszer felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése céljából továbbítsa, és hogy a monitoring rendszerben nyilvántartott adatokat a jogszabály alapján arra felhatalmazott szervezetek megismerjék.

19. KIFOGÁS, JOGORVOSLAT

A Kedvezményezett részéről a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

További információk az Alapkezelő honlapján – bgazrt.hu – a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatóak.

Pályázati tájékoztatás A)pályázati cél –  alapítványok, civil, nonprofit és egyházi szervezetek – esetén     
 Régió Referens Telefon e-mail
 Erdély
(civil szervezetek,
egyházi szervezetek)
 Salat Csilla +36-1-795-6601  csilla.salat@bgazrt.hu
 Erdély
(civil szervezetek,
egyházi szervezetek)
 Barta Ágnes  +36-1-795-6589  agnes.barta@bgazrt.hu
 Felvidék
(civil szervezetek,
egyházi szervezetek)
 Lendvainé Gábor Edit +36-1-795-6588  edit.gabor.lendvaine@bgazrt.hu
 Kárpátalja,
Horvátország
(civil szervezetek,
egyházi szervezetek)
 Baranyi Elek +36-1-795-4313  elek.baranyi@bgazrt.hu
 Muravidék, Vajdaság
(civil szervezetek,
egyházi szervezetek)
 Soós Kinga Karola +36-1-795-2384  karola.kinga.soos@bgazrt.hu

C) és B) pályázati cél – vállalkozások -esetén

Régió Referens Telefon e-mail
 Összes régió
 vállalkozások támogatása
 Vargha András +36-1-795-1492  andras.vargha@bgazrt.hu

2018 a külhoni magyar családok éve – A szomszédos országokban működő civil, nonprofit és egyházi szervezetek, továbbá vállalkozások családokat segítő tevékenységének támogatása – eredmények