Magyarország Kormánya nemzetünk szellemi és lelki megújulásában kiemelt partnerként tekint az egyházakra, melyek egyedülálló szolgálatukkal fontos szerepet töltenek be a társadalom életében.

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának célja jelen Felhívás közzétételével az, hogy felmérje azon támogatási igényeket, amelyek a 2021. költségvetési év során az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósításához szükségesek.

A támogatás célja a közösségépítést, közösségi nevelést szolgáló, valamint egyéb hitéleti programok támogatása. A költségvetési támogatás a 2021. évben megvalósuló tevékenységre nyújtható.

Az elnyerhető támogatás összege 200 – 500 ezer Ft, saját forrás biztosítása nem szükséges. Bízunk benne, hogy a támogatások nagy segítséget jelentenek a hazai és határon túli magyar ajkú egyházi jogi személyek, járvány sújtotta időszakot követő közösségépítő tevékenységéhez.

A támogatási kérelem elektronikus benyújtásának határideje: 2020. november 30.

Támogathatóak egyházi táborok, hitéleti, közösségépítő illetve közösségi nevelést (ifjúság nevelést, a család megtartó erejét és teremtésvédelmet) szolgáló egyházi rendezvények, programok szervezése, lebonyolítása, a határon túli és ott a magyarság megmaradását szolgáló egyházi közösségek programjai (hitéleti, kulturális, közösségi nevelési és közösségépítő tevékenységek), valamint a Magyarország határain belül és a Kárpát-medencében megszervezett zarándoklatok, amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi.

Fontos változás idén, hogy az eddig megszokottaktól eltérően egy új informatikai rendszerben, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben (NIR) lehet az igényeket benyújtani, amely regisztrációt követően elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. weboldaláról.

A felhívás teljes szövege megtalálható: https://bgazrt.hu/2021-evi-egyhazi-tamogatasi-felhivasok/