Megjelentek a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében meghirdetett kiírások eredményei
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2020. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásainak eredményei, melyek a…
Felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében
Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai. A 2020. évi 7,7 milliárd forint összegű keret után a 2021. évi keret…
Pályázatok 2021
Nemzetiségi táborok 2021. évi költségvetési támogatása(NTAB-KP-1-2021) Közlemény az „Nemzetiségi táborok 2021. évi költségvetési támogatására” (NTAB-KP-1-2021) pályázati kiírására vonatkozóan A pályázati kiírás 1. pontjának második bekezdésében megfogalmazott kikötés, amely szerint „Nem…
Budapesti, felvidéki, vajdasági és székelyföldi osztályok a dobogón
A budapesti Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 11B osztálya nyerte a Határtalanul nyári nemzetpolitikai vetélkedőt. A második helyezett a felvidéki Királyhelmeci Gimnázium Kvinta D. osztálya lett. A harmadik…
Fontos! Megváltozott az Útmutató!
A Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. Hazai egyházi és nemzetiségi támogatások igazgatósága értesít minden érdekeltet, hogy a BGA Zrt. „Útmutató a 2020. évi nemzetiségi támogatások felhasználásához” 2020. július 8-i hatállyal…
Fontos! Megváltozott az Útmutató!
A Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. Hazai egyházi és nemzetiségi támogatások igazgatósága értesít minden érdekeltet, hogy a BGA Zrt. „Útmutató a 2020. évi egyházi támogatások felhasználásához” 2020. július 8-i hatállyal…
Nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2020. évi támogatása döntési lista
Itt olvashatják a Nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2020. évi költségvetési támogatása felhívás eredményeit. A felhívás célja az volt, hogy felmérje azon támogatási igényeket, amelyek a 2020. költségvetési év…
A diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek támogatása 2020 eredmények
Itt olvashatják A diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek támogatása 2020 pályázati kiírás eredményeit. A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a…
Több mint 2,2 milliárd forintos támogatás a külhoni magyar közösségeknek
Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden…
Testvér-települési programok és együttműködések támogatása 2020 eredmények
Itt olvashatják Testvér-települési programok és együttműködések támogatása 2020 pályázati kiírás eredményeit. A pályázat tárgya a Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok…