Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának idei pályázati felhívása a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra, amelyet 30 diák nyerhet el.
A Miniszterelnökség pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ösztöndíjra azok a magukat magyarnak valló, Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező diákok jelentkezhetnek, akik a Magyarországgal szomszédos országokban vagy a világban máshol a 2018/2019-es tanévben magán vagy állami felsőoktatási intézményben alap- vagy mester szintű, illetve osztatlan jogászképzésben vesznek részt nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és legalább két sikeresen lezárt tanulmányi félévet igazolni tudnak.
Idén 30 hallgató részesülhet ösztöndíjban: Erdélyből 11, Felvidékről 7, Vajdaságból 4, Kárpátaljáról 3, Horvátországból 1, Muravidékről 1, a diaszpórából pedig 3 diák kaphat támogatást tanulmányaihoz. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók 12 hónapon keresztül összesen 600 ezer forintot kapnak, a pályázat teljes kerete 18 millió forint.
A pályázók az ösztöndíjas időszak alatt kötelező 8 hetes szakmai gyakorlaton vesznek részt, munkájukat az adott szakterületen elismert gyakorló ügyvéd, tutor segíti.
A közlés szerint a pályázat célja a magyar gazdasági jogászképzés fejlesztése a külhoni magyar területeken: a Kárpát-medencében és a diaszpórában. A pályázat meghirdetésével, illetve a külhoni magyar jogászok támogatásával a kormány a külhoni magyar közösségek jogi gyarapodását akarja segíteni.
A felhívás a www.bgazrt.hu és a www.nemzetiregiszter.hu oldalakon érhető el.