Az óvodai ciklus áll a külhoni magyar oktatási támogatások fókuszában. Kántor Zoltán szerint azért, mert az óvodai oktatásba való „befektetés” térül meg a leginkább. Kisebb és nagyobb oktatási gondokról beszélgetett a Háromszék napilap a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójával.

– A külhoni magyar családok évének nyilvánította 2018-at a magyar kormány, tekintélyes, egymilliárd forintos költségvetést is mellékelve hozzá. Ugyanakkor változatlanul kiemelt súlyt kap az oktatás, amelynek első lépcsőfoka, az óvodai képzés áll a figyelem fókuszában. Lejárt egy ciklus, vagy az óvodai oktatást ítéli ennyire fontosnak a nemzetpolitika?
– Mindkét megállapítás igaz, de a második része talán fokozottabban. A külhoni oktatás támogatása amúgy 2012-ben kezdődött, mindjárt az óvodákkal. Korábban iskolásokra összpontosított a nemzetpolitika, de külhoni közösségépítésre is. A különböző felmérések és kutatások viszont azt igazolták vissza, hogy az óvodai oktatásba való „befektetés” térül meg a leginkább. Abban a szakaszban kell megpróbálni „beterelni” minél több gyereket a magyar oktatási rendszerbe. Egyrészt abból kiindulva, hogy mindenki saját anyanyelvén tudja legkönnyebben elsajátítani, illetve elmélyíteni a tudásanyagot, gondolkodni, fejlődni. Másrészt azok esetében, akik mindjárt az elején magyar oktatási intézménybe kerülnek, azt valószínűsítjük, hogy nagyobb eséllyel maradnak meg ebben a mederben.

– Hogyan rajzolná fel e ciklikus építkezési folyamatának ívét?
– Az egész a nemzetpolitika-stratégia keretének felvázolásával kezdődött, a közreműködők – a nemzetpolitikai államtitkárság és részben az általam vezetett intézet – pedig nem szerették volna, ha a munkájuk megragadna a dokumentumok szintjén, hanem konkrét programok születnének belőle. Rengeteg adat elemzése során körvonalazódott, hogy jó lenne felépíteni egy olyan struktúrát, amelyben tematikus évek keretében kiemelten foglalkozunk egy-egy oktatási ciklussal. Az óvodásokkal kezdtük 2012-ben, azt logikusan követte a kisiskolások éve.

– Az óvodásokkal való kezdést a jövőbe tekintés szándéka diktálta?
– Inkább az alapok megteremtésének iránya vezérelt, miközben modellezni akartunk minden folyamatot. Még a kilencvenes évek legelején az átmenet szakirodalmának tanulmányozása közben olvastam az amerikai Bruce Ackerman tanulmányát arról, hogyan kell újjáépíteni a hajót a nyílt tengeren. Leszögezhetjük: a külhoni magyar oktatásban nem az óvodásokkal van a legnagyobb gond, hanem valószínűleg a nyolcadik osztály elvégzése utáni folyamattal. Ott észlelhető a legnagyobb lemorzsolódás. Az óvodások között Erdélyben viszonylag kisebb veszteségről beszélhetünk. Ezeket a helyzeteket most már szakpolitikailag megalapozott rendszerben igyekszünk kezelni.

– A nyolcadik osztály utáni, azaz a gimnáziumi, illetve szakiskolai képzésben érdekelt fiatalokra áldozati nemzedékként tekinthetünk?
– Ennyire sarkítottan talán nem fogalmaznék, de az asszimiláció megelőzése kétségtelenül egyszerűbb, mint a gyermekvállalás ösztönzése. Ha sok az óvodás, a nagy számok törvénye is könnyebben érvényesül, jó eséllyel több gyermeket íratnak majd magyar tannyelvű iskolába. De az óvodafejlesztésnek is mindkét irányba kell hatnia: azaz nemcsak a minőségi óvodai képzés tekintetében, hanem azok bevonzása révén is, akiket a szülők ilyen-olyan okokból esetleg már többségi nyelvű óvodába írattak. Kutatási-tapasztalati alapon viszont egyre inkább körvonalazódik a bölcsődék bevonása is. Erőteljesen megváltozott ugyanis a munkaerőpiac, egyre elterjedtebb a kétkeresős szülős modell, a bölcsőderendszer sokat segítene a családokon. Úgy ítéljük meg, bőven van keresnivalónk ez irányban is, csak ki kell találni, hogyan tudunk pluszokat kínálni.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják el: http://www.3szek.ro/

2018. február 23.