A magyar kultúra óriási kincs a diaszpórában élő magyar fiatalok kezében – mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos szerdán az Országházban, ahol azokat az uruguayi magyar fiatalokat köszöntötte, akik a diaszpóra program keretében érkeztek Magyarországra.
Szilágyi Péter kiemelte: az alig pár ezres latin-amerikai magyar közösségnek van magyar háza, jól szervezett egyesülete és élő kapcsolata az anyaországgal. A miniszteri biztos hozzátette: a magyar kis nemzet, ezért nagyon fontos, hogy a diaszpórában élő tagjai kapcsolatban maradjanak az anyaországgal. Szólt arról: különösen fontos kapcsolatot találni a fiatalokkal. Az ő szüleik, nagyszüleik, akik még a 20. században hagyták el a Kárpát-medencét, lassan kiöregszenek, így meg kell szólítani azt a generációt, akikkel a jövőben kapcsolatban tud maradni az anyaország. Ezt a célt szolgálja a diaszpóra program, amelynek keretében évente 1000, a világ különböző részén élő fiatal látogathat el Magyarországra.
Kitért arra: a kormány 2010 óta különös figyelmet fordít a nemzetpolitikára. Számos jogszabályt módosítottak – mondta, példaként említve, hogy megkönnyítették a magyar állampolgárság felvételét az anyaországon kívül élőknek. Létrehozták a Nemzetpolitikai Állampolgárságot és számos háttérintézményt, amelyek működtetik a határon túl, a Kárpát-medencében, valamint a diaszpórában élő 2,5-2,5 milliós magyarságot megcélzó programokat, mint amilyen a Körösi Csoma Sándor-program, a Mikes Kelemen-program vagy a diaszpóra program – mondta Szilágyi Péter.
A diaszpóra programban – amelynek turnusai a nagyobb nemzeti és egyházi ünnepekhez, illetve magyar kulturális eseményekhez kapcsolódnak – azok a diaszpórában élő, 10 és 29 év közötti magyar fiatalok vehetnek részt, akik legalább egy éve aktív szerepet vállalnak a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző és kulturális egyesületek vagy vallási közösségek munkájában. A programot a Rákóczi Szövetség bonyolítja le és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatja.
2018.09.26