Gazdagon illusztrált, a modern tudományos eredményeket olvasmányos formában ismertető emlékkönyv jelent meg Zrínyi Miklósról a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA Zrt.) gondozásában, kapcsolódva a 2020-as Zrínyi-emlékévhez.

A magyar történelem rendkívül heroikus és gazdag történelem, melynek egy-egy nagy alakját emlékévek szokták a figyelem középpontjába állítani – mondta el a kötet pénteki budapesti bemutatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

Mint hozzátette, fontos, hogy ezek a rendezvénysorozatok maradandó nyomot hagyjanak, ezért a BGA Zrt. olyan könyvsorozat kiadásába fogott, amelynek kötetei egyfelől a legmagasabb tudományos igényeket is kielégítik, ugyanakkor minőségük, kivitelük révén a családi könyvespolcok díszei is lehetnek. Ebben a sorozatban már megjelent a Szent László-, a Rákóczi- és a Hunyadi Mátyás-emlékkönyv, és készül a Mária Terézia-kötet is – sorolta.

Semjén Zsolt kiemelte: a sorozat kötetei konszenzusos történettudományos eredményeket közvetítenek, mégis úgy vannak megfogalmazva, hogy a nem hozzáértők is örömmel olvassák; a kiadványokat továbbá számos fotó, illusztráció, térkép díszíti.

A miniszterelnök-helyettes elmondása szerint ezen könyvek mindegyike megjelenik angolul is, hogy eredményeik világszerte olvashatók legyenek, de azon a nyelven is, amely valamelyik szomszéd ország számára fontos lehet, a Zrínyi-kötet például horvátul.

A Bódvai András által szerkesztett Zrínyi-emlékkönyvet eljuttatják minden határon túli magyar iskolába és magyarországi könyvtárba, valamint a világ nagy könyvtáraiba, megvásárolható továbbá a nagyobb könyvesboltokban is – mondta el Semjén Zsolt.

MTI

2022.03.25.