Testvérmegyei megállapodást írt alá ünnepélyes keretek között Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke és Borboly Csaba, a székelyföldi Hargita Megyei Tanács elnöke vasárnap délelőtt Kölesden, a Kismegyeházán. A megállapodás tovább erősítheti a két megye lakói között meglévő kapcsolatokat.

A megállapodás aláírásán dr. Baranyai Eszter, a megyei önkormányzat aljegyzője felidézte, a két megye vezetése 2017-ben vette fel hivatalosan a kapcsolatot, majd a megyei önkormányzat határozatban is kifejezte a testvérmegyei szerződés megkötésével kapcsolatos szándékát. Elmondta, a megállapodás célja, hogy a két megye együttműködjön a közigazgatás, a gazdaságfejlesztés, az oktatás, a kultúra, valamint szociális, sport és környezetvédelmi területén, illetve szorgalmazzák, hogy mindezen együttműködéseket a közigazgatási területükön található intézmények és civil szervezetek is elmélyítsék.

Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, nemzetpolitikáért felelős államtitkár tudatta, az államtitkárság elsőként 2015-ben írta ki 100 millió forintos keretösszeggel azt a pályázatot, amely a testvértelepülési kapcsolatok felvételét, illetve erősítését szolgálja. Mint mondta, a pályázatot 2018-ban már 250 millió forintos keretösszeggel hirdették meg, amiből 260 önkormányzatot tudnak támogatni. Tolna és Hargita megye is pályázott előbbi gesztorságával és 2 millió forintot nyert, melyet egyéb forrásokból kiegészítettek.

Arról is szólt, hogy Magyarországon arányaiban Tolna megyében, valamint Baranya északi részén él a legtöbb székely. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy Tolna és Hargita megye lakói között már több évtizeddel ezelőtt testvéri, baráti kapcsolatok szövődtek. Kiemelte, ezek a kapcsolatok mostanra nem csak baráti és kulturális kapcsolatokat jelentenek, de a gazdaságban is megmutatkoznak.

Fehérvári Tamás személyes élményét megosztva elmondta, hogy már gyermekként is sokat járt Székelyföldön, melyet gyönyörűnek látott, és ahol már akkor érezte, van valami különleges a levegőben. Hozzátette, felnőttként ezeken a túrákon olyan dolgokat élt meg, melyeken hetekig, hónapokig tudott elmélkedni, erőt meríteni.

Fehérvári Tamás. Fotó: Kadarka.net

Tudatta, a megyei önkormányzat nyitott volt a kapcsolatfelvételre, a kapcsolatra, mely véleménye szerint sok pozitívumot hozhat. A megyei önkormányzat nevében ígérte, mindent megtesznek azért, hogy a megállapodást megtöltsék tartalommal. Mint hozzáfűzte, a két önkormányzat sok területen tudja majd egymást segíteni, többek között tapasztalatok átadásával. Zárásként kiemelte, célul tűzték ki, hogy ne csak önkormányzat szinten, hanem a települések és lakóinak szintjén is szoros kapcsolat alakuljon ki.

Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a két megye közös feladata az értékmentés és a közösségépítés. Fontosnak nevezte a követendő példák felkutatását, hogy tudjunk egymástól tanulni, egymásnak átadni értékeinket. Azt is elmondta, hogy a „magyar-magyar” kapcsolatok komoly erőforrást jelentenek.

Borboly Csaba. Fotó: Kadarka.net

Arról is szólt, hogy elmúltak már azok az idők, amikor csak titokban lehetett tartani a kapcsolatot egymással, valamint, hogy a testvérmegyei kapcsolat elsősorban sok örömet, olyan pillanatokat hoz majd, melyeket jó megélni, amikre jó emlékezni. A Tolna megyében tett látogatásról úgy fogalmazott, hogy általa a küldöttség minden tagja sokkal gazdagabbá vált. Zárásként tudatta, a szerződés – mely kereteket ad a már meglévő kapcsolatoknak – jó eszköz ahhoz, hogy hivatalosan  – és nem titokban, mint régen – építsék az együttműködést.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

2018.09.03

Kadarka.net