A zene ereje csodálatos, azonnal az emberek lelkéig hatol és megérinti szívüket. Boldog vagyok, hogy az elmúlt két programszakasz során közel 300 fő csatlakozott népi énekes, hangszeres és játékos foglalkozásaimhoz. Ebből 58 gyermek és fiatal volt, akik a heti rendszerességgel megtartott zenei különóráimon vettek részt.

A Petőfi Sándor Program céljait elsősorban népművészeti képzések elindításával és vezetésével valósítottam meg Szilágysomlyón. A hozzám jelentkezők népi ének, furulya, koboz és gitár órákon, valamint népi játék foglalkozásokon sajátíthatták el kultúránk gyöngyszemeit, különös tekintettel a helyi vonatkozású énekekre és hangszeres dallamokra. Állandó tevékenységeim között szerepelt, hogy hétköznap délutánonként 58 fő 7 és 18 év közötti magántanítványt oktattam népi ének és hangszer szakokon. Mikor idekerültem, évek óta nem volt hivatásos zenetanár a városban, így a legtöbbek tehetségét ekkor fedeztük fel.

Örülök, hogy hétről hétre segíthettem őket képességeik kibontakoztatásban, mind nagyon sokat fejlődtek. Tehetségüket és megszerzett zenei tudásukat számos alkalommal bizonyították az általam szervezett műsorok alkalmával. Szívből köszönöm lelkes és kitartó munkájukat. Kívánom, hogy a zene mindig kísérje őket útjukon, és olyan büszkén éljék meg magyarságukat, mint amilyen büszke én vagyok rájuk!

Garamvölgyi Anett ösztöndíjas írása