Sportcsarnokkal bővült a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontja, a létesítményt II. Rákóczi Ferenc születésnapján, vasárnap adták át. A sportcsarnok a szövetség örökös és tiszteletbeli elnökének, Halzl Józsefnek a nevét viseli.

Az ünnepségen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Rákóczi Szövetséget az egyik legnagyobb és a nemzet egységét, határokon átívelő összetartozását leginkább szolgáló társadalmi szervezetnek nevezte. A miniszter gratulált a szövetség szombati tisztújító közgyűlésén újraválasztott elnöknek, Csáky Csongornak és az elnökségi tagoknak.

A fejedelem életútját ismertetve emlékeztetett arra, hogy bár II. Rákóczi Ferenc előkelő családban született, mégis a szolgálatot választotta. Az általa vezetett szabadságharcot ugyan leverték, mégis ő vált a magyar szabadság örök jelképévé. Jelmondata – “cum Deo pro Patria et Libertate”, “Istennel a hazáért és a szabadságért” – századok múltán is eligazít, célt ad és feladatot jelöl – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely kiemelte: Rákóczi személyét és jelmondatát tűzte zászlajára Halzl József is, amikor egy tisztességgel végigdolgozott pályafutás után, a rendszerváltoztatás adta lehetőségeket kihasználva maga köré gyűjtötte a tettrekész fiatalokat, hogy újraszőjék a magyar nemzet Trianonban megszaggatott és a kommunizmus idején megtépett szövetét.

Gulyás Gergely szerint Halzl József legfőbb öröksége a Rákóczi Szövetség közössége. A miniszter a szabadságért bujdosó Rákóczi fejedelemre utalva arról is beszélt, hogy a Rákóczi Szövetség 35, a háború elől menekülő ukrán anyának és 55 gyermeknek biztosít menedéket. Emlékeztetett arra, hogy történelmük folyamán a magyaroknak sokszor kellett átélni azt a sorsot, ami most a menekülőknek jutott, “mindent meg fogunk tenni azért, hogy ebben az országban menedékre és otthonra leljenek, amíg szükséges”.

Közös érdeknek nevezte, hogy mielőbb helyreálljon a béke Ukrajnában, és hogy Magyarország megmaradjon békés és biztonságos menedéknek. A szomszédunkban legyen újra, Magyarországon legyen továbbra is béke és biztonság! – fogalmazott.

Gulyás Gergely a kormány nevében azt kívánta a Rákóczi Szövetségnek, hogy legyen továbbra is sikeres a közösségépítésben, “a magyar és magyar közötti hidak megtalálásában”, az anyaországi, a határon túli és a diaszpóra magyarságának összekapcsolásában, a következő nemzedék magyarságtudatának megerősítésében.

Mint Csáky Csongor az MTI-nek elmondta, a Rákóczi Szövetség a kormány támogatásával, több mind kétmilliárd forintból építette meg a sportcsarnokot és a mellette álló sportkomplexumot.

2022.03.27

Fotó: BGA