A Duna Médiaszolgáltató Zrt. ötödször szervezte meg az erdélyi Torockón a Duna-napot, amelynek keretében egész napos kulturális programot biztosított a település lakóinak és az odalátogatóknak.

A rendezvényre küldött üzenetében Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy vélte: a torockói Duna-ház újraszületése, eredménye és jelképe is a magyar összefogásnak. “Nem tudnak mások annyi értéket lerombolni, amennyit mi magyarok ne tudnánk újjáépíteni” – fogalmazott Kövér László, akinek üzenetét Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára olvasta fel.

Torockó, 2018. június 2.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára beszédet mond az V. Duna Napon az erdélyi Torockón 2018. június 2-án. A térség kulturális központja, a Duna Ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel esõ hétvégére idõzítik a szervezõk.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Amint Kövér László levelében felidézte, a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás törvényével “remélhetőleg végleg lezárult a magyar nemzetet kiszolgáltató állam korszaka, és megnyílott a nemzetet szolgáló és oltalmazó állam újjáépítésének folyamata”. Úgy vélte, az összetartozásról szóló törvény abból a meggyőződésből indul ki, hogy “jövőt építeni sem a mások által belénk sulykolt bűntudatra, sem az önmagunkon elhatalmasodott sérelmi tudatra nem lehet”. A házelnök szerint a magyarság csak a nemzeti összetartozás erejével haladhatja meg tragikus trianoni örökségét.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Sir Bryan Cartledge angol történész, egykori budapesti nagykövet magyar történelemkönyve előszavából idézte: azért illeti tisztelet a magyar karaktert, mert a történelem viharában mindig képes volt megmaradni, és megújulni.

“Megmaradunk, ha beszéljük továbbra is édes anyanyelvünket, megmaradunk, ha őrizzük hagyományunkat és megőrizzük keresztény hitünket” – jelentette ki a vezérigazgató, majd Kossuthot idézve hozzátette: veszve csak az a nemzet lehet, amelyik lemondott önmagáról.
A Duna Médiaszolgáltató által szervezett egész napos kulturális rendezvény a torockói Duna-ház kiemelt programja, amelyet évről-évre a nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégére időzítenek.

A Duna Napra Keresztes Ildikó, Vikidál Gyula és Varga Miklós rendhagyó zenei anyaggal készült. Az Összetartozás-koncertet követően az esti órákban az Edda Művek lép a Székely-kővel szemközt felállított színpadra. Az este tűzijátékkal zárul.

2018.06.02

MTI