A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében idén is megrendezésre kerül a “Kisebbségvédelem Európában” című nyári egyetem, amely tematikájában idén az állampolgárság kérdéskörének nemzetközi és európajogi vetületeire, az autonómia és a kisebbségi nyelvhasználat kérdéseire fókuszál. A nyári egyetem előadóiként olyan szakembereket – jogászokat, politikusokat, történészeket, szociológusokat – kértünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű szakmai tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztés és a és a jogtudatosság gyakorlati aspektusaira. A képzés nyelve: magyar, ill. angol.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által a Kárpát-medencében tanuló jogászhallgatók, valamint doktoranduszok számára kíván egy olyan szakmai műhelyet biztosítani, amelyben lehetőségük nyílik egymással, valamint oktatóikkal történő konzultációra, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. A program során a részt vevő hallgatók előadásokon vehetnek részt, ezen kívül lehetőséget kívánunk biztosítani egyéb csoportos foglalkozásokra, kerekasztal beszélgetésekre, melyek során a résztvevőknek lehetőségük nyílik a tényleges tapasztalatcserére.

A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány ösztöndíjat is biztosított, mely magában foglalta a képzés, a szállás, napi háromszori étkezés, valamint a táborozás keretében megszervezésre kerülő kirándulás költségeit. A nyári egyetem résztvevőit a képzésen túl színes kulturális programok várták!