Magyarország Kormánya nemzetünk szellemi és lelki megújulásában kiemelt partnerként tekint az egyházakra, melyek egyedülálló szolgálatukkal fontos szerepet töltenek be a társadalom életében.

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságánakcélja jelen Felhívás közzétételével az, hogy felmérje azon támogatási igényeket, amelyek a 2022. költségvetési év során az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósításához szükségesek.

A támogatás célja a közösségépítést, közösségi nevelést szolgáló, valamint egyéb hitéleti programok támogatása. A költségvetési támogatás a 2022. évben megvalósuló tevékenységre nyújtható.

Fontos változás az eddigiekhez képest, hogy az igényelhető támogatás összege a programnapok számától függően egységes.

Egy kérelmező összesen egy támogatási igényt nyújthat be jelen felhívás keretében.

Bízunk benne, hogy a támogatások nagy segítséget jelentenek a hazai és határon túli magyar ajkú egyházi jogi személyek, járvány sújtotta időszakot követő közösségépítő tevékenységéhez.

A támogatási kérelem elektronikus benyújtásának határideje: 2021. október 7., 16 óra

Támogathatóak egyházi táborok, hitéleti, közösségépítő illetve közösségi nevelést (ifjúság nevelést, a család megtartó erejét és teremtésvédelmet) szolgáló egyházi rendezvények, programok szervezése, lebonyolítása, a határon túli és ott a magyarság megmaradását szolgáló egyházi közösségek programjai (hitéleti, kulturális, közösségi nevelési és közösségépítő tevékenységek), valamint a Magyarország határain belül és a Kárpát-medencében megszervezett zarándoklatok, amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi.

A támogatási igényeket a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben (NIR) lehet benyújtani, amely regisztrációt követően elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. weboldaláról.

A felhívás teljes szövege letölthető:

2021.09.06.