Idén a virtuális térben, egy kerekasztal-beszélgetéssel csatlakozunk a Kutatók Éjszakája eseménysorozathoz.
Témánk a munka és a magánélet egyensúlyát, az azzal kapcsolatos percepciókat, tapasztalatokat felölelő, sokat kutatott és a jelenlegi helyzetben is releváns kérdéskör.
A beszélgetés során szó lesz arról, hogy miként gondolkodnak a fiatal felnőttek a családalapítással kapcsolatos kérdésekben, mit várnak a gyermekvállalástól, továbbá mit gondolnak, hogy az hogyan hat majd a különböző életterületeikre. A regionális, elsősorban erdélyi és magyarországi, kutatási eredmények mellett szót ejtünk nemzetközi vizsgálatok eredményeiről, illetve általánosabb trendekről.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Geambașu Réka szociológus, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
Szalma Ivett szociológus, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Szociológia Intézet, Budapest
Rosta Gergely vallásszociológus, egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézet
Az eseményt a Nemzetpolitikai Kutatóintézet részéről Vita Emese szociológus moderálja.
Az esemény online formában kerül megrendezésre, melyet a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Facebook oldalán élőben lehet követni, november 27-én, 17:30-tól.
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!