A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2024-ben immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a hallgatókat, doktoranduszokat, pályakezdőket, akiket érdekel a külhoni magyarság jog- és érdekvédelme.

Alapvető információk:

  • a nyári egyetem helyszíne: Budapest Belvárosa
  • a nyári egyetem időpontja: 2024 július 8. (hétfő) és július 11. (csütörtök) között,
  • kiket várunk: elsősorban olyan hazai és külhoni, 20-30 év közötti joghallgatókat vagy más társadalomtudományi képzés hallgatóit, PhD hallgatókat, fiatal kutatókat, gyakorló szakembereket, akik elkötelezettek a külhoni magyarság jogainak és érdekeinek védelme iránt
  • részvételi feltételek: a nyári egyetemen a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjával legfeljebb 30 hallgató ingyenes részvételét tudjuk biztosítani (képzés díja, szállás, étkezés, rendezvényeken való részvétel).
  • jelentkezési határidő: május 21. (vasárnap), elektronikus formában, a jogvedo.intezet@kji.hu emailcímen
  • jelentkezés mellékletei: regisztrációs ív; magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz; rövid motivációs levél; hallgatói jogviszony igazolás vagy diploma másolata.
  • résztvevők kiválasztása: online interjút követően (2024. május 22-26. között, egyeztetett időpontban), legkésőbb 2024. május 31. napjáig
  • kapcsolat: dr. Kúcs Ildikó– kucs.ildiko@kji.hu;

A jelentkezéshez szükséges regisztrációs ív az alábbi linkről tölthető le:

https://kji.hu/…/kisebbsegvedelem-europaban-nyari…