A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) hírei:

 

2018. december 23. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet idei eredményeiről adtunk számot a Kossuth Rádió Határok Nélkül c. műsorának mai adásában. A kutatásokról Kántor Zoltán, Ferenc Viktória, Vita Emese és Gazsó Dániel beszéltek. A műsor itt hallgatható meg.

2018. december 13. Munkatársunk, Gazsó Dániel „A tengerentúli magyar diaszpóra intézményesülésének és anyaországi viszonyainak története” címen tartott előadást ma, Egerben, az Amerikai magyarok – magyar amerikaiak c. konferencián, amely az Eszterházi Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetének és a Magyar Történelmi Társulat Heves Megyei Tagozatának közös szervezésében valósult meg.

2018. november 28. „Vereckén innen és túl: kereszttűzben a kárpátaljai magyarság” címmel rendezte az MCC Közép-Európa szakiránya féléves workshopját, amelyen intézetünk munkatársa, Ferenc Viktória is részt vett.

2018. november 24. Várgesztesen tartotta idei közgyűlését a Magyar Ifjúsági Konferencia, ahol az ifjúsági szervezetek képviselői a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatásaival is megismerkedhettek a szakmai nap keretében.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a FEMIT Polgári Társulás és a SZAKC közös szervezésében került sor az első Kárpát-medencei demográfiai konferenciára Dunaszerdahelyen. Kántor Zoltán a megmaradásról és gyarapodásról tartott előadást. Vita Emese előadásában a felvidéki családkutatás előzetes eredményeit ismertette a párválasztás, házasság, gyermekvállalás tekintetében.

2018. november 22. Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kisebbségi jogvédelem/jogkiterjesztés” címmel tartott előadást a Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében című konferencián, amelyet a Kisebbségi Jogvédő Intézet szervezett.

2018. november 21. A Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! reggeli hírműsorának vendége volt munkatársunk, Ferenc Viktória, aki a magyar nyelvoktatás kárpátaljai felértékelődéséről beszélgetett Újhelyi Zoltánnal.

2018. november 20. A Nemzeti Összetartozás Bizottsága ülésen Rákóczi Krisztián tartott előadást a szlovákiai önkormányzati választások eredményeiről.

2018. november 17. A Rákóczi Szövetség által szervezett Óvodapedagógus Találkozón tartott előadást Kántor Zoltán, Tatán.

2018. november 16. A Kossuth rádió Napközben című műsorában is beszámoltak a szórványkutatásról, a stúdióban Ferenc Viktória mondta el a részleteket.

2018. november 15. A Magyar Szórvány Napja alkalmából az Akvárium Klubban került megrendezésre konferenciánk, melynek fő témája ezúttal a kárpátaljai magyar szórvány volt.

A magyar szórvány napjának aprópóján a Térkép különkiadása is e témával foglalkozott. A műsor vendégei voltak Kántor Zoltán, igazgató és Ferenc Viktória.

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak beszámolói alapján, Gazsó Dániel munkatársunk vezetésével készített programértékelő elemzésünket Dr. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos ismertette a Magyar Diaszpóra Tanács Várkert Bazárban tartott VIII. ülésén.

2018. november 12. A Roosevelt Irodaházban tartottuk a szlovákiai Önkormányzati választások eredményeit értékelő rendezvényünket Menyhárt József pártelnök úrral, Őry Péterrel, az MKP Országos Tanácsának elnökével és Kőrös Ildikóval, az MKP önkormányzati és közigazgatási alelnökével.

2018. november 9. November 8-10. között zajlott Budapesten a XVIII. Országos Neveléstudományi Konferencia az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának szervezésében. Az oktatási kérdésekkel foglalkozó konferencián intézetünk munkatársa, Ferenc Viktória az óvodaválasztásról tartott szekcióelőadást.

2018. november 9-10. Az Új Ezredév Református Központban ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a temesvári Szórvány Alapítvány. A rendezvényen Kántor Zoltán is üdvözölte a jelenlevőket (A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nevében is) és méltatta az alapítvány munkáját.

2018. november 5. A Magyarság Házában került megrendezésre „Nemzeti tanács választás a Vajdaságban” című rendezvényünk.

2018. október 29 –31. Kántor Zoltán a Babes-Bolyai Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szak hallgatóinak tartott előadásokat a nemzetről, nemzeti kisebbségekről, etnicitásról, nacionalizmusról és nemzetpolitikáról.

2018. október 19. Kántor Zoltán az Esterházy Akadémián tartott előadást a nemzetpolitikáról, Martoson.

2018. október 18. Kántor Zoltán a külhoni szakképzésről tartott előadást a Magyar Nemzeti Tanács rendezvényén.

2018. október 12. A Magyarság Házában került megrendezésre a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programhoz kapcsolódó kutatásunk záró konferenciája. A főbb eredményeket tartalmazó „Magyar óvodásnak lenni jó!” című kiadvány hamarosan honlapunkról is letölthetővé tesszük. Köszönjük mindenkinek, aki segítette munkájával ennek a több komponenst tartalmazó kutatásnak a megvalósulását.

2018. október 3–5. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója részt vett Vilniusban a Diaspora Policy Planner’s Forum rendezvényen, ahol Litvánia, Georgia, Görögország, Izrael, Írország, Lengyelország, Románia, Észtország, Lettország és Magyarország képviselői értekeznek az adott országok diaszpóra-politikájáról.

2018. szeptember 29. A Temesvári Magyar Napok keretében Temes megye közel 100 magyar iskolakezdője vehette át a magyar összefogást jelképező beiratkozási ösztöndíjat. Az átadás során a magyar családokat köszöntötte Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájáért felelős miniszteri biztos, Kántor Zoltán a Rákóczi Szövetség Tanácsadó Testületének tagja, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Halász Ferenc a Bartók Béla Alapítvány elnöke, Petrovay László és Csizmadia Anna a Rákóczi Szövetség munkatársai.

2018. szeptember 24. A Budapesti Corvinus Egyetemen került bemutatásra a Székely Levente által szerkesztett „Magyar fiatalok a Kárpát-medencében: magyar ifjúság kutatás 2016” kötet. A könyvbemutatón részt vett a Nemzetpolitikai Kutatóintézet két munkatársa, Vita Emese és Kántor Zoltán. Vita Emese Papp Z. Attilával közösen jegyzett tanulmánnyal is szerepel a kötetben: Megmaradás és átörökítés – külhoni magyar fiatalok demográfiai, társadalmi folyamatai.

2018. szeptember 18. Kántor Zoltán a Magyar Hírlapnak beszélt az Ukrajnával szembeni konfliktusról és az autonómiáról.

2018. szeptember 12. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársai ebben a félévben is részt vesznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a NEMZETPOLITIKA tantárgy oktatásában. A mai nap Kántor Zoltán „A nemzetpolitika fogalma, céljai, intézményrendszere” témában adott elő.

2018. augusztus 31. Az MTA Nyelvtudományi Intézete és Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében a napokban zajlik a 20. Élőnyelvi Konferencia,
“Nyelvi repertoárok a Kárpát-medencében és azon kívül” témában. Intézetünk munkatársa, Ferenc Viktória határon túli származású fiatal kutatók nyelvi repertoárjáról tartott szekcióelőadást az akadémiai sikeresség szempontjából.

2018. augusztus 24. Megjelent a Metszetek című folyóirat 2018/1 száma, amely kifejezetten a kárpátaljai magyarság aktuális társadalmi folyamataival foglalkozik. Többek között intézetünk két munkatársa (Ferenc Viktória és Rákóczi Krisztián) is részt vett a tanulmányok elkészítésében: http://metszetek.unideb.hu

2018. augusztus 23. Kezdetét vette az idei Kőrösi Csoma Sándor Program északi féltekés ösztöndíjasainak felkészítése. Munkatársaink közül kedden, augusztus 21-én Rákóczi Krisztián tartott előadást a magyarországi nemzetpolitika történelmi vetületeiről, ma délután pedig Gazsó Dániel ismertette a diaszpórakutatás fogalmi kereteit, valamint a magyar diaszpóraközösségek kialakulásának és intézményesülésének történetét.

2018. augusztus 22. A Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemi Táborában Kántor Zoltán a magyar nemzetpolitikáról és a külhoni magyar közösségekről adott elő.

2018. augusztus 2. Az M1 Ma reggel című műsorában Kántor Zoltán beszélt a Minority SafePack-ről.

2018. július 31. A Kossuth rádió Ütköző című műsorában Kántor Zoltán – Andócsi Jánossal és Törőcsik Zsolt műsorvezetővel – aktuális nemzetpolitikai kérdésekről beszélt.

2018. július 30. Kántor Zoltán, intézetünk igazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában számolt be a nemzetpolitika alakulásáról, az anyaországi támogatások jelentőségéről.

2018. július 27. A Bethlen Gábor Sátor harmadnapján „A 21. század kihívása: valóban népbetegség-e a meddőség?” címen tartott előadást Koós-Hutás Piroska szülész-nőgyógyász főorvos.

Délben újra sor került az immár negyedik alkalommal megrendezett tusnádfürdői diaszpóra kerekasztal-beszélgetésre. Az idei évben a diaszpórapolitika eredményei és kihívásai témakörben tartottak előadást: Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság), Szenthe Anna (elnök, Kanadai Magyar Kulturális Tanács, kanadai regionális elnök, Magyar Diaszpóra Tanács), Deák Ernő (elnök, Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének), Kovásznay Ádám (titkár, Svédországi Magyarok Országos Szövetsége). Az előadásokat idén is munkatársunk, Gazsó Dániel (kutató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet) vezette fel és moderálta.

A délután folyamán 13:30–14:30 között az ifjúságkutatás – ifjúságpolitika került napirendre. Előadást tartottak: Illés Boglárka (helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma), Hajnal Virág (főosztályvezető, Nemzetpolitikai Államtitkárság), Székely Levente (kutatási igazgató, Kutatópont), Szabó Júlia (szociológus, PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem), Vita Emese (kutató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet), A panelen bemutatásra került Székely Levente (szerk.): Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című tanulmánykötet. Moderált: Debreceni-Tóth Gabriella (főosztályvezető-helyettes, Nemzetpolitikai Államtitkárság). Ezt követően, 14:30–16:00 között „Óvodafejlesztés: tapasztalatok és továbbképzés” című kerekasztalbeszélgetés keretében előadtak: Grezsa István (nemzetpolitikai szakértő, Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program), Erdélyi Rudolf Zalán (vezérigazgató, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.), Hajnal Jenő (elnök, Magyar Nemzeti Tanács), Vörös Mária (megbízott elnök, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége), Orosz Ildikó (elnök, Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetsége), Horváth Anna (programfelelős, Erdélyi Református Egyházkerület óvoda program), Erdei Ildikó (igazgató, Bartók Béla Líceum, Temesvár). Moderált: Kántor Zoltán (igazgató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet).

A Bethlen Gábor Sátor programjait a Mátyás király Emlékév bemutatásával zártuk. Előadtak: Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság), Csibi Krisztina (igazgató, Magyarság Háza), Gaal Gergely (elnök, Mátyás király Emlékév tanácsadó testület), Gergely Balázs (testületi tag, Mátyás király Emlékév tanácsadó testület), Radu Lupescu (szakmai tanácsadó, Mátyás király Emlékév tanácsadó testület). Moderált: Varga Gabriella (munkatárs, Mátyás király Emlékév).

2018. július 26. A tusványosi Bethlen Gábor Sátor másnapján 10:30–12:00 között Vállalkozói mentorálásra került sor a Design Terminál mentoraival: Böszörményi Nagy Gergely (ügyvezető, Design Terminál), Jónás László (üzletfejlesztési vezető, Design Terminál), Ács Zoltán (innovációs vezető, Design Terminál) és Molnár Kristóf (kommunikációs es partnerkapcsolati vezető, Design Terminál).
A délután folyamán a Bethlen Gábor Sátor porondján a Kisebbségi Jogvédő Intézet nyújtott programokat. 12:00–13:15 között „Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében” című kerekasztal vendégelőadói voltak: Darcsi Karolina (politikai-kommunikációs titkár, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Erdődi Edvina (elnökségi tag, Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma), Menyhárt József (elnök, Magyar Közösség Pártja), Toró T. Tibor (ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Néppárt). Moderált: Csóti György (igazgató, Kisebbségi Jogvédő Intézet). 13:30–14:45 között „Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében – a civil szférában” című rendezvényre került sor. Előadást tartottak: Benda Vivien (jogász, Kisebbségi Jogvédő Intézet), Sóti Attila (elnök, Vajdasági Magyar Diákszövetség), Szigeti Enikő (ügyvezető igazgató, Civil Elkötelezettség Mozgalom, Marosvásárhely). Moderált: Csóti György (igazgató, Kisebbségi Jogvédő Intézet). 15:00–16:15 között „Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében – peres eljárásokban” című panelbeszélgetés előadói voltak: Illyés Zsolt (ügyvéd, Kolozsvár), Korom Ágoston (tanársegéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar), Takács Kató Katalin (ügyvéd, Sepsiszentgyörgy). Moderált: Antal Eszter (jogász, Kisebbségi Jogvédő Intézet).
A tusványosi Bethlen Gábor Sátor második napja a „Magyarok jogvédelme az európai színtéren” című programmal ért véget. Előadtak: Kalmár Ferenc (miniszteri biztos, Külügyi és Külgazdasági Minisztérium), Magyar Anna (alelnök, Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa) és Tőkés László (képviselő, Európai Parlament) tartottak előadást. Moderált: Szili Katalin (miniszterelnöki megbízott).

Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és megmaradás” címen tartott előadást délután, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem Csíki Anyák-KCSSZ Sátrában megrendezett „Tények és vélemények a gyermekvállalásról” programján.

2018. július 25. Kántor Zoltán Tusnádfürdőn adott interjút a Kossuth Rádiónak.

Elkezdődtek a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében felállított Bethlen Gábor Sátor programjai. A három napon át tartó rendezvénysorozat alatt, a sátor előtt a Magyarság Háza munkatársai folyamatosan fogadják az érdeklődőket az idei Emlékév jegyében működtetett Mátyás király kuckóban. Emellett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. munkatársai támogatásfinanszírozási tanácsadást tartanak. Az első nap a Nemzeti Levéltár bemutatkozásával kezdődött. Előadást tartottak: Szabó Csaba (főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár) és Mikó Zsuzsanna (főigazgató-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár). Moderált: Germuska Pál (főosztályvezető, Magyar Nemzeti Levéltár).

Délben megnyitó beszédet tartottak a Bethlen Gábor Sátor programjaiért felelős intézetek vezetői: Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság), Erdélyi Rudolf Zalán (vezérigazgató, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.) és Kántor Zoltán (igazgató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet). Ezt követően a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés került napirendre. Előadók: Vincze Lóránt (elnök, FUEN), Komlóssy József (volt alelnök, FUEN), Bodor László (ügyvezető alelnök, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Berényi József (elnökségi tag, MKP Országos Elnöksége), Tárnok Balázs (alelnök, Rákóczi Szövetség). Moderált: Moszkovits János újságíró. 13:30-tól „Jogérvényesítés Romániában és Európában. Parlamenti és intézményes eszközök” című panelbeszélgetés vendégelőadói voltak: Sógor Csaba (európai parlamenti képviselő, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Ambrus Izabella (parlamenti képviselő, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Molnár Zsolt (ombudsman-helyettes, Nép Ügyvédjének Hivatala). Moderált munkatársunk: Illyés Gergely (kutató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet).

A délután folyamán további három programra került sor a Bethlen Gábor Sátorban. 14:15–15:15 között az állampolgárság, regisztráció és a választások kérdéseit ismertették: Zsigmond Barna Pál (országgyűlési képviselő), Tóth László (főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa), Mile Lajos (főkonzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa), Both Hajnal (jogi referens, Nemzetpolitikai Államtitkárság), Kontrát Károly (parlamenti államtitkár, Belügyminisztérium). Moderált: Sándor Krisztina (ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács). 15:15–16:15 között az idei tematikus év, a külhoni magyar családok éve került napirendre. Előadók: Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság), Novák Katalin (államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma), Fűrész Tünde (elnök, Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért), Kántor Zoltán (igazgató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet). Moderált: Hajnal Virág (főosztályvezető, Nemzetpolitikai Államtitkárság). A nap utolsó, családokat segítő szervezetekről szóló panelbeszélgetés résztvevői: Borsos Melinda (elnök, Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége), Vass Levente (parlamenti képviselő, RMDSZ, ügyvezető elnök, Studium-Prospero Alapítvány), Sógor Enikő (elnök, Prosperitas Vitae Egyesület, Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ), Kolozsvári Tibor (Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Tusnádfürdő), Boda Szabolcs Szécseny 88. Szabadidőpark). Moderált: Illyés Gergely (kutató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet).

2018. július 17. Kántor Zoltán Gombaszögön vett részt „Az új magyar kormány nemzetpolitikai céljai, programja” című panelbeszélgetésen (résztvevők: Dr. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős államtitkár-helyettes, Dr. Kántor Zoltán, kutató, moderátor: Mózes Szabolcs).

2018. július 13. Csütörtök volt az utolsó nap az idei nyári egyetemen, amelyet Darcsi Karolina előadása indította, az ukrán oktatási törvényről beszélt és az aktuális kárpátaljai kérdéseket osztotta meg a jelenlevőkkel. Ezt követően Szigeti Enikő a CEMO érdekérvényesítő tevékenységét mutatta be, majd egy interaktív szimulációs tréningen vehettek részt a hallgatók. Végül záróbeszéddel és kvízesttel zárt a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemünk, jövőre is várunk szeretettel minden érdeklődőt!

2018. július 12. A szerdai napot Budapesten töltötték a nyári egyetem hallgatói. Először Parlament látogatáson vettek részt, ezt követően az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában folytatódott a program, Bándi Gyula köszöntött. Kardos Gábor az Európa Tanács kisebbségvédelmi mechanizmusairól tartott előadást. Elek Zsófia az európai kisebbségvédelem perspektíváit mutatta be az EBESZ rendszerében, végül Manzinger Krisztián a magyar nemzetpolitika mozgástere az Európai Unióban című előadása következett.

2018. július 11. A nyári egyetem keddi napját Varga Péter előadása indította, a Minority Safepack kezdeményezésről, ezt követően Dabis Attila a Romániából való kitiltásának történetét mesélte el a hallgatóknak. Betekinthettünk a délvidéki anyanyelvhasználi ügyekbe Szilágyi Miklós előadásában, Fiala-Butora János a felvideki árnyékjelentésekről beszélt, valamint Menyhárt Gabriella az erdélyi zászló perekről tartott előadást. Az este közös énekléssel zárult, Maczkó Mária népdalénekes vezetésével.

2018. július 9. Elkezdődött a “Kisebbségvédelem Európában nyári egyetem”, amely a Kisebbségi Jogvédő Intézet és Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében került megrendezésre, immár 7. éve. A megnyitó alkalmával Csóti György köszöntötte a vendégeket, majd Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mutatta be e területen elért eddigi eredményeket, a sort Kántor Zoltán kutatóintézetünk igazgatója zárta, aki bevezette a hallgatókat a nemzetpolitika alapfogalmaiba, összefoglalta intézetünk tevékenységeit. Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere a saját pályafutása során a nemzetpolitikában szerzett tapasztalatairól, meglátásairól beszélt. Ezt követően Horváth Bálint alpolgármester úr vezette körbe a csapatot a városban, miközben felhívta a hallgatók figyelmét a helyi nevezetességekre. Délután Sógor Csaba a Kisebbségvédelem az Európai Parlamentben című előadása következett. A sort Varga Zs. András alkotmánybíró úr folytatta a Velencei Bizottság működéséről, majd Botka Csaba zárta a délvidéki vagyonvisszaszármaztatások jogi buktatóinak elemzésével, az ügyvédi irodában szerzett tapasztalatait alapul véve. A napot egy kisebbségvédelemmel kapcsolatos vetélkedővel zártuk.

2018. július 6. Kántor Zoltán, az ASN konferencia harmadik napján „Kin-votes for the Kin-state” címen tartott előadást Grazban.

2018.július 5. Az ASN konferencia második napján, 2018. július 5-én délelőtt Kántor Zoltán a “Nation-building Across the Border” c. panel felkért hozzászólója volt, míg a délutáni szekcióban Ferenc Viktória és volt munkatársunk, Kovács Eszter (MTA TK KI) tartottak közösen előadást “Migration Experiences of Highly Educated Minority and Diaspora Hungarians” címen

2018. július 4. Munkatársunk, Gazsó Dániel “A Comparative Analysis of Diaspora Policies in Central and Eastern Europe” címen tartott előadást Grazban, az idei Association for the Study of Nationalities (ASN) nemzetközi konferencia első napján.

2018. június 11. Kántor Zoltán „Nemzetpolitika: tudomány, politika vagy szakpolitika?” címmel tartott előadásta Magyar Politikatudományi Társaság XXIV. Vándorgyűlésén címmel tartott előadást.

2018. június 8. Munkatársunk, Gazsó Dániel „A diaszpórakutatás elméleti és módszertani kérdései” címmel ma, 2018. június 8-án tartott előadást Pécsett, a Farkas Ferenc emlékére rendezett kétnapos nemzetközi tudományos konferencia diaszpóra szekciójában.

2018. június 5.  Somorján, a Fórum Intézet „Helyzetjelentés a szlovákiai magyar közösségről I., Helyünk Európában – Kihívások, stratégiák” konferenciáján Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kisebbségi közösségépítés” címmel tartott előadást.

2018. június 4. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Nemzet és Közösség címmel tartottuk konferenciánkat az Akváium Klubban, ahol Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ünnepi beszédét követően, előadást tartott: Zahorán Csaba, Simon Attila, Bakk Miklós, Tóth Norbert és Kántor Zoltán.

2018. május 15. Intézetünk munkatársai, Gazsó Dániel és Kántor Zoltán a Kőrösi Csoma Sándor program déli féltekére utazó ösztöndíjasai számára tartottak előadásokat a felkészítő program keretében.

2018. május 14. A Kárpátaljai mindennapok c. konferenciáról beszélgetett Sükösd Levente és Ferenc Viktória a Karc FM  Magyar Hangok című műsorában.

2018. május 11. A Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézete és a Tud.Com Kutatócsoport által szervezett konferencián tartott előadást intézetünk munkatársa, Ferenc Viktória a tudomány által nyert adatok társadalmi hasznosíthatóságáról, a tudománykommunikáció fontosságáról, illetve mindezek nyelvi vonatkozásáról.

Kántor Zoltán „Kin-state politics from an electoral perspective: kin-votes at kin-state elections” címmel tartott előadást a Corvinus Egyetemen, a ‘1ST UNDERSTANDING EAST CENTRAL EUROPEAN POLITICS CONFERENCE’ című konferencián.

Május 11-én, pénteken délután a Magyarság Házában “Kárpátaljai mindennapok a kutatások tükrében” címmel szerveztünk konferenciát, amelyet Grezsa István kormánybiztos nyitott meg. A konferencia tematikája kiemelten foglalkozott a kisebbségi jogok érvényesíthetőségének problémájával Ukrajnában (Tóth Mihály), a SUMMA 2017-es, Kárpátalja magyar népességére vonatkozó kutatás eredményeinek első bemutatásával (Tátrai Patrik) és a TANDEM 2016-os kutatás alapján a kárpátaljai ukránok és magyarok identitásának alakulásával (Ferenc Viktória). Az előadásokat, kutatási eredményeket Orosz Ildikó, Brenzovics László és Kapitány Balázs kommentálták. A konferencia a Magyarság Háza “Útikalauz magyaroknak: Kárpátalja” c. rendezvényéhez kapcsolódott.

2018. május 2. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napok címmel szervezett tanácskozást 2018. április 27. és május 3. között Kárpátalján, Makkosjánosiban. A rendezvényen munkatársunk, Ferenc Viktória Kárpátalja magyar és ukrán lakossága körében végzett TANDEM 2016 c. kutatásról beszélt.

2018. április 27. Megjelent folyóiratunk, a Kisebbségi Szemle legújabb száma, melynek tematikus blokkjában a 2016-ban végzett TANDEM kárpátaljai szociológiai felmérés eredményeit bemutató tanulmányok olvashatók.

2018. április 26. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár közösen mutatták be a Nemzetpolitikai eredmények 2010-2018 című kiadványt, melyben ismertetve van az NPKI tevékenysége és egyes kutatási eredményei is.

Kántor Zoltán is zsűrizett Kolozsváron, a Sapientia Egyetemen szervezett TDK Társadalomtudományi szekciójának – Politikatudomány tagozatán.

2018. április 23. „Nemzetpolitika és kisebbségi jogkiterjesztés” címmel tartott előadást Kántor Zoltán a Szegeden megrendezett „A nemzeti kisebbségek jogi és demográfiai helyzete és kihívásai a Kárpát-medencében” című konferencián

2018. április 14. Munkatársunk, Illyés Gergely az M1 székelyudvarhelyi stúdiójában beszélt a külhoni voksokról.

2018. április 13. Munkatársunk,Illyés Gergely a Transindexnek nyilatkozott a román belpolitikai helyzetről.

2018. április 4. Megjelent az NPKI legújabb elemzése: Egy év szolidaritás az európai kisebbségi közösségekért

2018. március 28. Beregszászban a kárpátaljai fiatalok voltak a fókuszban a GeneZYs 2015 ifjúságszociológiai felmérés és az eredmények alapján megjelent kötet (2017) apropóján. A rendezvényen munkatársunk Ferenc Viktória is előadott.

2018. március 19. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a FUEN és a Rákóczi Szövetség ma tartotta a “Kisebbségvédelmi kezdeményezés a határon túli magyar közösségekért és a magyarországi nemzetiségekért” című közös rendezvényét a Magyarság Házában.

2018. március 10. Megjelent a legújabb NPKI elemzés: A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény negyedik monitoring ciklusa Romániában

2018. március 4. Kántor Zoltán Mátraházán, a Collegium Talentum (Sapientia Hungariae Alapítvány) ösztöndíjasainak tartott előadást a nemzetpolitikáról és a kárpátaljai helyzetről.

2018. március 3. Kántor Zoltán részt vett a Tom Lantos Intézet által szervezett „Is There a Momentum for Change? Assessing International Minority Protection Regimes in Times of >Abnormal Justice <” szakértői megbeszélésen

2018. március 1. Kántor Zoltán részt vett a Corvinus 7 szakkollégiuma által szervezett konferencián, mely a határon túli magyarság helyzetéről szólt a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kapcsán.

2018. február 18.  Kántor Zoltán a Collegium Talentum (Sapientia Hungariae Alapítvány) ösztöndíjasainak tartott előadást a nemzetpolitikáról és a kárpátaljai helyzetről.

2018. február 13. A Magyary Zoltán Szakkollégium, a Rákóczi Szövetség, a Szent György Szakkollégium, az ELTE EHÖK és az ELTE BTK HÖK közös szervezésében került megrendezésre az I. Minority SafePack minikonferencia az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A konferencia célja az volt, hogy az előadók segítségével a hallgatóság minél pontosabb képet kapjon a kezdeményezés szakmai, politikai, társadalmi és jogi hátteréről. Előadók voltak: Bodor László (FUEN), Tárnok Balázs (Rákóczi Szövetség), Aáry-Tamás Lajos (okt. jogok biztosa) és Kántor Zoltán (Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója). 

2018. február 3. Kántor Zoltán a Háromszékben megjelent interjúban beszélt az oktatási gondokról.

2018. január 30. Megjelent a Regio folyóírat 2017/4-es száma, benne munkatársunk Ferenc Viktória recenziója a kisebbségi oktatás egy friss kötetéről.

2018. január 24. Az elhúzódó romániai kormányválság hátteréről és következményeiről vitázott a Sajtóprésben (ETV) Gáspár Sándor újságíró, Pataky István, a Vásárhelyi Hírlap főszerkesztője és munkatársunk, Illyés Gergő politológus.

2018. január 22. A Bonum TV ma délelőtti műsorában – Chile budapesti nagykövetének országismertetője után – munkatársunk, Gazsó Dániel számolt be a dél-amerikai országban élő magyar közösség múltjáról és jelenéről élő adásban.

2018. január 19. Megrendezésre került a Nemzetpolitikai Kutatóintézet „Függetlenség vs. Integráció – A katalán autonómia kérdése” c. konferenciája, a Duna Palota Elvira termében.
Vendégelőadóink voltak: Tóth Norbert (egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Nagy Sándor Gyula (vezető kutató, Külügyi és Külgazdasági Intézet) és Dabis Attila (nemzetközi koordinátor, Kisebbségi Jogvédő Intézet). Moderált munkatársunk: Gazsó Dániel.

2018. január 18. A Magyar Nyelvstratégiai Intézet Gazdaság és Szaknyelv témájú konferenciáján intézetünk munkatársa, Ferenc Viktória is előadást tartott „21. századi nyelvi repertoár és annak hatása a kutatók munkaerő-piaci esélyeire” címmel.

Az Inforádió Aréna című műsorának esti vendége volt munkatársunk, Illyés Gergely és Barabás T. János (KKI), ahol a romániai helyzetről beszéltek.

2018. január 17. Román belpolitika: mi vezetett a miniszterelnök lemondásához? – a Transzindexnek munkatársunk, Illyés Gergely válaszolt.

2018. január 12. Munkatársunk, Gazsó Dániel a Márton Áron Kutatói és Tehetséggondozó Ösztöndíjprogram idei évnyitó konferenciáján, ma délelőtt ismertette a Nemzetpolitikai Kutatóintézet céljait és tevékenységi köreit. A holnapi műhelyfoglalkozások keretében intézetünktől Ferenc Viktória mint témavezető fogadja majd az érdeklődő ösztöndíjasokat.