A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendkívül nehéz háborús helyzetben is támogatást nyújtson a kárpátaljai magyarságnak, ezért idén is meghirdetjük a kárpátaljai szociális programcsomagot – jelentette be közösségi oldalán közzétett videójában Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár kiemelte: „2023 a gondoskodó nemzet éve a nemzetpolitikában. Ennek a minden magyar közösségre kiterjedő gondoskodásnak, figyelemnek a középpontjában jelenleg Kárpátalja áll”. Hozzátette: A kárpátaljai szociális programcsomag keretében idén is fizetés-kiegészítésben részesítik többek között a tanárokat, orvosokat, szociális és kulturális dolgozókat, színészeket, emellett támogatják a gyermekétkeztetést.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: „A kárpátaljai magyar közösség a háborús viszonyok ellenére is a szülőföldjén szeretne maradni. Ezt bizonyítja, hogy a közösség minden oktatási intézményében zajlik a tanítás, az intézmények, civil szervezetek és egyházi gyülekezetek a nehéz körülmények között is, de működnek.” Hozzátette: „A kárpátaljai szociális programcsomag közel egy évtizedes működése óta bebizonyosodott, hogy elengedhetetlen szerepet játszik a magyar értelmiség szülőföldön történő megtartásában. A háború kirobbanását követően ez a szerep még inkább felértékelődött.”

A kárpátaljai szociális programcsomag a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 óra működő, évente meghirdetésre kerülő programja. A program keretében évi egyszeri bérkiegészítésben részesülnek a Kárpátalján munkájukat magyar nyelven végző tanárok és oktatási-nevelési dolgozók, orvosok és egészségügyi dolgozók, újságírók, médiaszervezők, könyvtárosok, színészek, előadóművészek és az értelmiség számos más rétege, emellett a program keretében támogatják a kárpátaljai gyermekétkeztetést is.

2022-ben 13 260 pályázat nyert támogatást, amelyből több mint 8 200 személy részesült egyszeri fizetés-kiegészítésben, 5 058 pályázatból pedig a gyermekéteztetés támogatása valósult meg.

A pályázat keretösszege az elmúlt évek során folyamatosan nőtt. Az idei keretösszeg 2 562 820 000 Ft. Jelentkezni 2023. május 12-től lehet.

A részletes felhívás ide kattintva olvasható.

2023.05.12.