Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 71. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a Nemzeti Együttműködési Alap (továbbiakban: Alap) Tanácsa és kollégiumai civil delegált tagjainak megválasztására az elektori gyűléseket az alábbiak szerint hívom össze.

A Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet (a továbbiakban: NEAr.) 22. § (3) bekezdése értelmében elektori gyűlés alatt a Tanács esetében valamennyi; az egyes kollégiumok esetében a megfelelő elektori gyűlésbe (Közösségi környezet, Mobilitás és alkalmazkodás, Nemzeti összetartozás, Társadalmi felelősségvállalás, Új nemzedékek jövőjéért) visszaigazoltan bejelentkezett, megjelent elektort kell érteni.

Elfogadott elektori jelentkezés esetén az elektor képviseli a civil szervezetet az elektori gyűlésen: elsőként a szimpátiaszavazáson, majd a választáson. A szimpátiaszavazás olyan nyílt szavazás, amely a szavazólapon feltüntetésre kerülő személyek kijelölésére szolgál. A választás során azokra a kollégiumi és tanácstagjelöltekre lehet szavazni, akik a szimpátiaszavazáson megjelent elektorok legalább 10 százalékának támogatását elnyerték.

A szimpátiaszavazás időpontja: 2020. március 12.
A választás időpontja: 2020. március 19.

A NEAr. 22. § (1) bekezdése értelmében az elektori gyűlések helyszínei a Kormányablakok.

A szimpátiaszavazás és a választás alkalmával az alábbi linken elérhető Kormányablakok bármelyikében, az egyes Kormányablakok nyitvatartási ideje alatt lehet szavazni: www.kormanyablak.hu/hu/kormanyablakok

A visszaigazolt bejelentkezés alapján szavazásra jogosult elektor személyazonosságát a Kormányablak munkatársa ellenőrzi (mandátumigazolás), az elektor ezt követően adhatja le a szavazatát. A szavazásra jogosult elektor helyettesítésére nincsen lehetőség. A mandátumvizsgálathoz valamennyi elektornak magával kell hoznia valamely hatóságilag kiadott személyazonosításra alkalmas igazolványát (továbbiakban: azonosító igazolvány, amely lehet személyi igazolvány, útlevél, kártyaformátumú vezetői engedély), ezek hiányában a mandátumigazolás nem történhet meg. Amennyiben az elektor azonosító igazolványán található természetes személyazonosító adatai (természetes személy családi és utóneve, születési helye, születési ideje és anyja születési családi és utóneve) nem egyeznek meg az elektori bejelentkezés során az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) megadott adataival, az elektor szavazat leadására nem jogosult.

szimpátiaszavazás során az érvényes mandátumigazolással rendelkező elektor egyszer jogosult szavazni, tetszőleges számú tanácsi és kollégiumi tagjelöltre. A szavazás nem szakítható meg, adattartalma a véglegesítést követően nem módosítható.

választás során minden érvényes mandátumigazolással rendelkező elektor egyszer jogosult szavazni, három tanácstagra és három kollégiumi tagra. A szavazás nem szakítható meg, adattartalma a véglegesítést követően nem módosítható.
Az elektori gyűlések ügyrendjét az Alap hivatalos honlapján, a www.civil.info.hu/hirek oldalon teszem közzé.

Budapest, 2020. március 3.

Gulyás Gergely sk.
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Letölthető dokumentum: a szavazás ügyrendje.