A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 276 tankerületi képviselő, pedagógus, iskolavezető részvételével tartott virtuális felkészítőt, hogy minél sikeresebbek legyenek a szervezetek a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Határtalanul pályázaton. 

A felkészítő során az intézmények képviselői választ kaphattak kérdéseikre, és megismerhették a 2023-as kiírás újdonságait. 

Azok kedvéért, akik nem tudtak részt venni a virtuális pályázati felkésztőn, ide kattintva összefoglaltuk mindazokat az újdonságokat, amelyek ismerete fontos ahhoz, hogy sikerrel induljanak a pályázaton.

A Határtalanul! tanulmányi kirándulási program idén több új elemmel bővül, mostantól nem magyarlakta területeket is meglátogathatnak kirándulásaik során a diákok – ismertette korábban Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.  A program kerete négymilliárd forint, az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás ötszázezer forinttól ötmillió forintig terjed, a megvalósulási időszak 2023. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig tart. 

A pályázati felhívás elérhető a www.bgazrt.hu és a határtalanul.net oldalon.

Az előadás anyagát ide kattintva tudja letölteni!

2023.06.01.