A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzetpolitikai Kutatóintézete a 2019/2020-as tanév szemeszterében szakmai gyakorlati lehetőséget hirdet egyetemi hallgatók számára.

1. Feltétételek

  • A gyakornok legalább heti 20 órában részt vesz az NPKI munkájában. Feladatait részben az Intézet épületében, részben otthoni munkavégzés keretében látja el.
  • A gyakornoki program juttatásmentes.
  • A gyakornoki programban való részvétel feltétele:
    • alapképzésben (BA) a megkezdett 3. szemeszter;
    • mesterképzésben (MA) a megkezdett 1. szemeszter;
    • aktív hallgatói jogviszony a 2019/20-as tanév őszi szemeszterében, melyet a jelentkezéshez elektronikusan (szkennelve) szükséges mellékelni.
  • Elvárás az angol nyelv – legalább középszintű – ismerete, emellett előnyt jelent: a román, a szlovák, a szerb, az ukrán nyelvek valamelyikének ismerete.
  • A program végén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. igazolást állít ki a gyakornok tevékenységéről.

 

2. A gyakorlat időtartama

A gyakorlat időtartama 5 hét.

3. A gyakornoki program célja

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet olyan politológus, nemzetközi tanulmányok, bölcsész. történész és biztonsági tanulmányok szakos hallgatók számára hirdeti meg gyakornoki programját, akik érdeklődnek a nemzetpolitika, a határon túli magyarság és a szomszédságpolitika iránt. A program keretében a gyakornokok betekintést nyernek a kutatóintézet napi feladataiba, bekapcsolódnak az intézet tudományos munkájába, valamint részt vesznek a rendezvények megszervezésében és lebonyolításában.

4. Jelentkezés

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  • fényképes, szakmai önéletrajz
  • motivációs levél (max. 1 oldal)
  • aktív hallgatói jogviszony igazolása
  • adatkezelési nyilatkozat

Jelentkezés: npki@bgazrt.hu

Kérjük, hogy a jelentkezésükhöz szíveskedjenek az adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatot kitöltve és aláírva mellékelni! Az adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat elérhetősége:

Adatkezelési nyilatkozat_gyakornoki program

Adatvédelmi tájékoztató gyakornoki program

Jelentkezési határidő: 2019. október 7.