A végéhez közeledik a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága által 2013-ban indított Mikes Kelemen Program, amelynek keretében különleges, egyedi értéket képviselő hagyatékok érkeztek Magyarországra.

Az Államtitkárság által a Magyar Diaszpóra Tanács kérésére életre hívott Program célja a diaszpórában fennmaradt és az érintett közösségek, illetve magánszemélyek által felajánlott, megsemmisüléstől veszélyeztetett könyvtári, levéltári hagyatékok Magyarországra szállítása, elhelyezése, feldolgozása és méltó felhasználása.

2014-2019 között 8 országból összesen több mint 5466 doboz veszélyeztetett hagyaték érkezett haza, többségük az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából. Az adományok egy része a magyarországi közgyűjtemények anyagát gyarapítja, de az évek során hazaérkezett könyvekből – egy külön, erre a célra létrehozott kiajánlási felületen keresztül – a Kárpát-medencei magyar oktatási és kulturális intézmények is folyamatosan igényelhetnek. A programban az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár, mint közreműködő szervezet értékes szakmai munkát végzett.

A program keretében jelenleg a különleges, egyedi értéket képviselő anyagok hazaszállítása zajlik.

A 2020-2021-es időszakban Európából érkező küldemények között említhetjük az Olaszországból útnak indított, a Pápai Magyar Intézet, valamint a Szent István Ház felajánlásának köszönhető, esetenként 100 évesnél is régebbi egyházjogi műveket és szépirodalmi munkákat, Németországból pedig a Müncheni Magyar Intézet által felajánlott jelentős szépirodalmi és irodalomtörténeti köteteket.

Az Amerikai Egyesült Államokban fellelt hagyatékok között számos, korábban a tengerentúlra emigrált magyar személy (írók, tudósok, politikusok és diplomaták) anyagait találjuk. Egyebek mellett Hóka Ernő (1931-), a Magyar Szabadságharcos Világszövetség egyik alapító tagjának az 1956-os forradalommal kapcsolatos memoárja, levelezései és hanganyagai emelhetők ki, melyek értékes adalékként szolgálnak a történelmi esemény új szemszögből való megismerésében.

A Kanadából összegyűjtött anyagok között kiemelkedő Selye János (1907–1982) világhírű stressz-kutató, egyetemi tanár hagyatéka, mely főleg személyes tárgyakból áll, valamint Korponay Miklós vezérkari századosnak, a magyar katonai emigráció kiemelt alakjának a kanadai Rákóczi Alapítvány által felajánlott iratanyaga.

Az Ausztráliából és Új-Zélandról érkező, egyedi értéket képviselő hagyatékok között említhetjük Barcza György (1888-1961) diplomata, titkos tanácsos, máltai lovag, Magyarország vatikáni (1927-1938), majd londoni (1938-1941) nagykövete tevékenységét dokumentáló fotóalbumát, valamint Lakatos Gézának (1890-1967), Magyarország volt miniszterelnökének (1944. augusztus-október) főként levelezéseket és fotókat tartalmazó anyagát, továbbá a főleg hangszalagokból és értékes iratokból álló Szentirmay-hagyatékot.

A Magyarországra érkezett egyedi értéket képviselő gyűjtemények beazonosítása az Országos Széchenyi Könyvtár külön raktárában megtörtént, majd ezt követően megkezdődött a feldolgozásuk. A hagyatékok többsége, a tervek szerint kutathatóvá és megismerhetővé válik.

A Mikes Kelemen Programmal kapcsolatos bővebb összefoglaló itt olvasható:

2022.01.27.