Az utolsó akadály is elhárult a Minority SafePack elnevezésű nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés elől, mivel a hitelesített aláírások száma is meghaladta az egymilliót – tájékozatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az MTI-t.

Potápi Árpád János közleményében felidézte: az Európai Unió (EU) 28 tagállamában gyűjtötték az aláírásokat. Az államtitkár óriási sikernek és az európai őshonos nemzeti kisebbségek szempontjából történelmi eredménynek nevezte, hogy a hitelesített aláírások száma meghaladta az egymilliót.

Úgy fogalmazott: az összefogás erejének szimbóluma és egyúttal megerősítés a Kárpát-medencei magyarságnak, hogy közös erővel van lehetőség hallatni hangjukat, a nemzeti kisebbségek ügyét pedig a legmagasabb európai szintekre emelni. A sikerért köszönet illeti a kezdeményezőket: a Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), a magyarországi aláírásgyűjtést koordináló Rákóczi Szövetséget, valamint az összes anyaországi és külhoni magyar szervezetet – tette hozzá.

Potápi Árpád János azt írta: bízik abban, hogy a kezdeményezés által megvalósult összefogás és több mint egymillió ember kérése nem marad válasz nélkül az EU vezetői részéről. A kisebbségvédelmi kezdeményezés egy új korszak kezdetét jelenti majd az európai kisebbségvédelemben és a kontinensen élő nemzeti közösségek helyzetének javítása szempontjából – tette hozzá.

A Minority SafePack nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében. A szervezőknek idén április 3-ig kellett több mint egymillió aláírást összegyűjteniük.

2018.07.31.

MTI