Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn elmondta: a lovas sport és a lovas kultúra “a nemzeti kultúránk fontos része”, és különösen igaz ez a székely kultúra esetében.

Hozzátette ugyanakkor: a 24. órában vannak, hogy a lovas kultúrát meg tudják mutatni a fiataloknak. A programot tavaly Erdélyben kezdték, 220 millió forint támogatást osztottak szét 75 lovasegyesület számára. Ezzel 1500-1800 gyermek heti rendszerességgel történő edzését, sportolását tudták támogatni.

A lovasprogramot – amelyre várhatóan 400 millió forint áll majd rendelkezésre – kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A nyílt pályázatok előkészítése folyamatban van, reményei szerint elbírálásuk szeptember végéig megtörténhet.

Potápi Árpád János reményét fejezte ki, hogy hamarosan a hungarikumok köréhez sorolhatják majd a székely lovat. A lovasprogram részeként erősíteni kívánják továbbá a lovasturizmust: 20-30 kilométerenként nemcsak a lovasokat szolgálnák ki szálláshelyekkel, hanem a lovak számára is megfelelő feltételeket biztosítanának. Mindemellett a lovas gyógyító-fejlesztő tevékenységeket és a lovasterápiát is segítik a program keretében.

Kolozsvári Tibor, a Kárpát-medencei lovasprogram szakmai előkészítője a lovas hagyományok ápolását, a lovasturizmust hangsúlyozta, majd bemutatta az erdélyi lovasegyesületekben sportoló, jelen lévő magyar gyermekeket.

Más témáról szólva Potápi Árpád János közölte, hogy a határon túli magyarság támogatása nem csökkent. A stratégiai célokból nem adnak fel, és a nemzetpolitika ilyen stratégiai cél – hangsúlyozta.

Nagyon fontos a nemzeti egység megerősítése – folytatta -, ebben első helyen számítanak a fiatalokra, minden nemzetpolitikai intézkedés a fiatalok megsegítését célozza. Fontosnak nevezte, hogy a különböző nemzetrészek szolidaritásukat fejezzék ki a kárpátaljai magyarok mellett, és minden támogatást, amit adnak, egységben tegyenek meg.

Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója megerősítette, a negatív gazdasági hatások, a Magyarországra nehezedő nyomás ellenére az alapnál lévő források nemhogy csökkentek, még nőttek is; 2023-tól a pályázati kiírásoknál jelentős adminisztrációs könnyítést vezettek be, sokkal egyszerűbb rendszer valósulhat meg 2,5 millió forintos összeghatárig. Minden támogatás annyit ér, amennyit a kedvezményezettek megvalósítanak, ebben igyekeznek minden segítséget megadni – mondta a vezérigazgató.

2023.07.19