A magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közös célja az, hogy minden magyar gyermek számára biztosítsák, hogy magyar oktatási intézménybe járjon – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol átadta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát szerdán.

“Az óvoda és bölcsőde fejlesztési program a nemzetpolitika egyik legfontosabb programja, mert a következő években szeretnénk azt elérni, hogy a Kárpát-medencében minden magyar- vagy vegyes házasságban született gyermek magyar oktatási intézménybe tudjon járni” – szögezte le Potápi Árpád János. Hozzátette: fontos, hogy a magyar gyerekek magyar óvodában kezdjék, mert bizonyított tény, hogy amennyiben a gyerekek magyar óvodába jártak, akkor, ha van erre lehetőség, akkor magyar iskolába mennek továbbtanulni, ami pedig az identitás megőrzésének és a közösség megtartásának az alapja.

Az államtitkár kiemelte: azt szeretnék, hogy az óvodafejlesztési program keretében felújított intézmények ne csak külsejükben újuljanak meg, hanem olyan többletet tudjanak nyújtani, hogy a szülőknek megérje oda íratni a gyermekeiket. Rámutatott: már megvannak az első eredmények, egyértelműen láthatóvá vált, hogy nagyobb számban íratják gyermekeiket magyar óvodákba a szülők.

Csallóközcsütörtök, 2018. szeptember 19.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára (b) beszédet mond, mellette Õry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvoda átadási ünnepségén a felvidéki Csallóközcsütörtökön 2018. szeptember 19-én. A program két ütemében 38,5 milliárd forintból újítják meg az óvodai és bölcsõdei rendszert Kárpát-medence-szerte. Ennek keretében a Felvidéken csaknem 150 intézményt újítottak-újítanak fel, és 32 új intézményt építenek.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

“A magyar kormány nemzetpolitikájának köszönhetően mára megdőltek azok az egyesek által korábban gyakran hangoztatott nézetek, hogy a felvidéki magyar közösséget érintő problémák megoldásában az anyaországgal nem kell kapcsolatot tartani. A mai nap és a felújított felvidéki óvodák egész sora olyan eredmények, amelyek ezt egyértelműen bizonyítják” – hangsúlyozta az ünnepélyes átadón Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke. Rámutatott: a település önkormányzata eddig már öt alkalommal próbált szlovák vagy európai uniós forrásra pályázni az óvoda felújításra, de támogatást egy alkalommal sem kaptak.

A közel ezernyolcszáz lelket számláló, lakosságát tekintve mintegy háromnegyedében magyarok lakta Csallóközcsütörtök az utolsó magyar többségű település a Csallóköz és Pozsony között található nyelvhatáron. A csallóközcsütörtöki óvoda még múlt század hatvanas éveiben épült és most először esett át felújításon, az épületet közel 86 millió forint támogatásból modernizálták, gyakorlatilag minden részletében. Az intézmény, amelyet közel félszáz magyar gyermek látogat, már a harminchatodik óvoda a Felvidéken, amelyet a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újítottak fel és adtak át. Szerdán összesen három – a magyar kormány támogatásának köszönhetően – megújult felvidéki magyar óvodát adtak át a többségében magyarok lakta Csallóközben, a csallóközcsütörtöki intézmény megelőzően még Békén és Deákiban is. A három intézmény felújítását együttesen mintegy 156 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence szerte. A program keretében a Felvidéken közel másfél száz intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

2018.09.18

MTI