Az a legfontosabb, hogy a magyar szülők magyar iskolába és óvodába írassák gyermekeiket – mondta az MTI-nek telefonon Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Eszéken, miután ünnepélyesen átadta a magyar nyelvű oktatásban részt vevő horvátországi tanulók beiskolázási csomagjait.

Horvátországban 47 gyerek részesült 24 ezer 600 forintnyi egyszeri pénzügyi támogatásban, s kapott korosztálytól függő beiskolázási csomagot, amelyben kiegészítő taneszközök voltak – mondta el az államtitkár. A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumával (HMPF) közösen az elsős kisdiákoknak, az ötödik osztályosoknak és az elsős középiskolásoknak osztottak ki 12-13 ezer forint értékű csomagot.

Potápi Árpád János kiemelte: Horvátországban nagyon rossz a demográfiai helyzet, ez a magyarok lakta településekre is vonatkozik, s a magyar családok megerősítésével szeretnék ezt megfordítani. A horvát törvények nem határozzák meg a kisebbségi iskolák minimális tanulói létszámát, így egy diákkal is indulhat magyar osztály.

Hivatalos adatok szerint a születéscsökkenés és a nagymértékű elvándorlás miatt Horvátország szerte 6 iskolát zártak be azért, mert nem volt benne tanuló, valamint 117 oktatási intézménybe egyetlen gyereket sem írattak be a 2018/2019-es tanévben. Eszék-Baranya megye, ahol a tömbmagyarság él, népességcsökkenés szempontjából egyike a legveszélyeztetettebb megyéknek Horvátországban.

2018.09.01.

MTI