A külhoni magyar oktatás megmaradása mindenekfelett azon múlik, hogy igazán szívüggyé tud-e válni – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott a Jókai Mór Nyári Egyetem megnyitóján hétfőn.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) által szervezett, a magyar kormány által is támogatott, szakmai képzést kínáló rendezvény a magyar pedagógusok egyik legnagyobb fórumának számít a Kárpát-medencében. A képzés, amelyen közel 200 pedagógus vesz részt az egész Kárpát-medencéből, két helyszínen, Komáromban és Rimaszombatban zajlik, hét szakcsoportban.

Szilágyi Péter beszédében hangsúlyozta: a külhoni magyar oktatásnak szívüggyé, olyan dologgá kell válnia, amelyet nem befolyásolnak a körülmények változásai, olyan üggyé, amelyből mindenkinek ki kell vennie a részét. Rámutatott: ahhoz, hogy évszázadok múlva is legyen olyan magyar közösség, amely szívében is magyar, az kell, hogy a magyar iskola ne csak az oktatás nyelvére vonatkozzon, hanem szilárd elkötelezettséget is jelentsen a felvidéki magyarság mellett, azokat pedig, akik ezt elősegítik, hála illeti.

Köszöntőt mondott dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

A helyettes államtitkár köszöntőjében fontosnak jellemezte a magyar kormány, illetve a pedagógus és más érdekképviseleti szervezetek, az egyházak és önkormányzatok közötti, a felvidéki magyar oktatás fejlesztését célzó, széles körű együttműködés megindítását, valamint beszélt az eddig megvalósított fejlesztésekről is. Utóbbi kapcsán kifejtette: eddig 18 felszerelt tanműhelyt és tangazdaságot sikerült létrehozni, továbbá a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a Felvidéken hat óvodát újítottak fel, három újnak pedig letették az alapkövét. Hozzátette: a programmal a Felvidéken összesen 30 új létesítmény jön létre, és másfélszáz lesz azoknak a száma, amelyeket felújítanak. Szilágyi Péter a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta azt is, hogy az SZMPSZ-szel 2010 óta az együttgondolkodás és együttműködés terén is komoly eredményeket értek el, amit folytatni akarnak a jövőben is. Kifejtette: 2010 óta folyamatos szakmai továbbképzéseket szerveznek a pedagógusoknak, az SZMPSZ-szel együtt készül a nemzetpolitikai stratégia oktatási része, együttműködésük fő pilléreként pedig egy, a 2015 és 2020 közötti időszakra szóló szakmai koncepciót is kidolgoztak.

A már 27. alkalommal megrendezett Jókai Mór Nyári Egyetem idei évada hétfőtől péntekig tart. A rendezvény megnyitóját idén a Komáromi Jókai Színházban tartották, azon mintegy kétszáz pedagógus mellett különböző magyar szakmai szervezetek, illetve a felvidéki magyar politikai képviselet vezető képviselői is részt vettek.

2018.07.09

MTI, Felvidek.ma