A kormány nagy hangsúlyt fektet a diaszpórában élő magyarok támogatására, mindazt a segítséget meg szeretné adni nekik, amit 1990 és 2010 előtt nem, vagy csak minimálisan kaptak meg – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Győrben.     

Szilágyi Péter a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 17. továbbképzésének zárónapján, a Széchenyi István Egyetemen emlékeztetett arra, hogy a diaszpórában 2,5 millió, a Kárpát-medencével együtt összesen 15 millió magyar él a világban.

Az alaptörvény szerint a kormány nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséggel viseltetik a diaszpórában élők iránt, ezért a 2010-ben elkezdett munka folytatódik – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Kitért arra, hogy októberben és novemberben megjelennek azok a támogatások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, amelyekkel a diaszpórában élő magyar iskolákat és szervezeteket támogatja a nemzetpolitikai államtitkárság.

Hozzátette, hogy a Kőrösi Csoma Sándor programban részt vevő ösztöndíjasok felkészítése pénteken zárult, ők  hamarosan a diaszpórákba is ellátogatnak. Folytatódik a Mikes Kelemen és a Julianus program is.

A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók továbbképzése is része a kormány diaszpórában élők támogatását segítő programjának, ahol a szakmai továbbképzésen túl olyan kapcsolatok szövődnek, amelyeket az internet segítségével könnyen tudnak ápolni, és segítséget adhat nekik mindennapos munkájukban – hangoztatta Szilágyi Péter.

A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók továbbképzését az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége szervezi. A 17. rendezvénynek 12. alkalommal adott otthont a győri egyetem Apáczai Csere János Kara. A tanfolyamra 12 országból 27-en érkeztek, Ausztriából, az Amerikai Egyesület Államokból, Argentínából, Ausztráliából, Csehországból, Finnországból, Franciaországból, Kanadából, Lengyelországból, Németországból, Spanyolországból és Svédországból. A szakmai program témaköre idén egyebek mellett a virtuális tér oktatási lehetőségeiről, a magyarságismeretről, az identitás és a kultúra kapcsolatáról, az élménypedagógiai technikák elsajátításáról szólnak.

2018.08.24

MTI

Fotó: SZEhírek, Nyerges Csaba