A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatja a székely szabadság napi felvonulást – közölte Potápi Árpád János pénteken az MTI-vel.
Közleményében kiemelte: a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a magyar kormány a leghatározottabban kiáll azon álláspontja mellett, hogy a székelyeknek – akárcsak más nemzeti kisebbségeknek – jár az autonómia. Meggyőződésünk, hogy a különböző autonómiaformák, amelyekre Európában számos példa van, a kisebbségben élő közösségek megmaradásának biztosítékai – írta.
Az államtitkár szerint üdvözlendő, hogy az autonómia ügye egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) januárban közös állásfoglalást írt alá az autonómiaelképzelések összehangolásáról.
Potápi Árpád János úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiája minden magyar ember ügye. Fontos, hogy közösen hívják fel erre a figyelmet, emlékezzenek a székely vértanúk 1854. március 10-i marosvásárhelyi kivégzésére, és minél többen csatlakozzanak a székely szabadság napi felvonulásokhoz.
2018. március 9.