A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információ itt.
Aktuális

Újra biztonságos és változatlanul gyönyörű Kárpátalja

Mára sikerült visszapótolni Kárpátalján a rossz biztonság, a kelet-ukrajnai háborús helyzet miatt 2016 előtt elmaradt turistákat. Nagy sikerük van a magyar kormányzati támogatással indított utaknak – mondta el újságíróknak Grezsa István kormánybiztos. Felidézte, hogy 2016-ban egy sajátos utazási programot indítottak, miután szembesültek azzal, hogy a…

ÓVODAPROGRAM

Magyar kormánytámogatással felújított öt óvodát adott át Grezsa István Kárpátalján

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított öt magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon és három környékbeli településen. A Sárosoroszi község óvodájában ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa elmondta: az óvodafejlesztési…

KŐRÖSI CSOMA PROGRAM, KÜLHONI ESEMÉNYEK

A Kárpát-medence etnikai, nyelvi és vallási arculata – előadás Los Angeles-ben

Április 15-én, vasárnap délután szép számmal gyűlt össze a közönség, hogy meghallgassa Kocsis Károly akadémikust, aki a Kárpát-medence etnikai és nyelvi változása mellett a vallási aspektusokra is kitért, majd az előadás végén egy rövid jövőképet is vázolt. A vasárnap délutáni előadás során Kocsis Károly, a…

MAGYARSÁG HÁZA

Útikalauz magyaroknak – Máramaros

Különleges kulturális és gasztronómiai utazásban lehet része azoknak akik a hétvégén ellátogatnak a Magyarság Házába, ugyanis máramarosi régió elevenedik meg 2018. április 20-22. között. A gyermekprogramok, előadások, színházi és tánc előadások között minden korosztály megtalálhatja az őt érdeklő eseményt. 2018.04.20. péntek 9:00–12:00: MAGYARSÁG HÁZA GYERMEKPROGRAM…

KÜLHONI ESEMÉNYEK

Az irodalom hajóján Anyegin lenne az utas és Candide a legénység

“Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón – mindannyian a legénységhez tartozunk” (Marshall McLuhan, kanadai tudós). Ez volt az idézet, melynek alapján mind a 30 versenyzőnek tetszetős beszédet kellett írnia szombaton, az 1700 diákot megmozgató Eötvös József középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjén. Az eseményre Bende is ellátogatott,…

KÜLHONI ESEMÉNYEK, PETŐFI PROGRAM HÍREI

Kápolnaszentelés Petrozsényban

2005-ben nyitotta meg kapuit Petrozsényban a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központja, az államosításig a mallersdorfi ferences nővérek tulajdonában álló épület kápolnája azonban idén év elejére újult meg. A petrozsényi magyarságnak szüksége volt egy olyan helyre, ahol szentmise bemutatásán kívül egyéb közösségi, kulturális…

Aktuális

A magyar kormány a szülőföldön való boldogulást segíti

A magyar kormány az elmúlt nyolc évben amellett foglalt állást, hogy minden honfitársának biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek segítségével szülőföldjükön boldogulhatnak, és bízik abban, hogy a vajdasági magyarok segítségével a kormány a jövőben is olyan sikeres tud lenni, mint eddig – hangsúlyozta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért…

NEMZETPOLITIKAI KUTATÓINTÉZET

Kisebbségvédelem Európában – felhívás nyári egyetemen való részvételre

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni…

AKTUÁLIS PÁLYÁZATOK

Pályázati felhívás a kárpátaljai szociális programok támogatására

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Támogató) megbízásából pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2018. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint: 1.    A pályázat célja: – a kárpátaljai magyar nyelvű közoktatási intézményekben magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó személyek, illetve ezen…

BGA Pro Transilvania

Megjelentek a BGA 2018. évi “A magyar kultúráért és oktatásért” pályázati felhívásainak eredményei

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – a BGA Pro Transilvania irodájának közreműködésével pályázatot írt ki, melynek célja az volt, hogy a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulását segítsük, a Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdításában közreműködjünk, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatot erősítsük az  az oktatás…