English/Magyar

Meseszőnyeg - Bábos mesék kicsiknek



A kolozsvári Puck Bábszínház előadása - 2017. május 14. (vasárnap) 17 óra

A több mint 65 éves múltra visszatekintő kolozsvári Puck Bábszínház, több mint 300 előadásának egyik legújabb produkciója a Móra Ferenc meséiből összeállított „Meseszőnyeg”.

A kolozsvári bábszínház az egyik legismertebb és elismertebb színház  nemzetközi szinten, idén októberben 16. alkalommal rendezik meg a Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválját, ahová Európa és Ázsia számos országaiból érkeznek társulatok.  A társulat a kortárs bábszínházi formanyelvet kívánja a hazai, kolozsvári és a nemzetközi közönségnek bemutatni.

 A „Meseszőnyeg” című előadása az óvodáskorú gyerekeknek készült, célja a legkisebbeket megismertetni a színpadi játékkal, így a gyerekek játszótársakból nézőkké válnak, de a felnőttek számára is élvezhető az előadás. A meseszőnyeg egy kör alakú nemezelt szőnyegecske, melybe négy mese egy-egy szimbolikus motívumát hímezték. A meséket Móra Ferenc írásai ihlették: három családi történet és egy verses mese kel életre. 


Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda