English/Magyar

Archívum

HATÁRTALANUL! 2011-ben

Az Országgyűlés 2010. október végén a 101/2010. (X.21.) sz. határozatával döntött az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról. A határozat keretében az Országgyűlés a következőkre kérte fel a Kormányt:

HATÁRTALANUL! 2010-ben

A Közalapítvány legfontosabb célkitűzése 2010-ben a HATÁRTALANUL! projekt sikeres megvalósítása volt. A siker talán alapot ad ahhoz, hogy a projekt országos léptékűvé váljon és így egyszer valamennyi magyarországi iskolás megismerhesse a szomszédos országok magyarlakta területeit, az ott tanuló magyar diákokat.

5-LET pályaorientációs alprojekt

Befejeződött az "5-LET" azaz Öt Lehetőség Tapasztalat-átadásra című EU-s projektünk, melyben az Apáczai Közalapítvány a Székesfehérvári Regionális Képző Központtal együttműködésben vett részt.

JOGELŐDÜNK 1999-2011 Az Apáczai Közalapítvány főbb projektjei

Kollégiumépítési projektünknek köszönhetően tíz év alatt 2.438 kollégiumi férőhellyel bővült a szomszédos országok magyar tannyelvű oktatási intézményrendszere. Magyarországi társaikkal ellentétben a külhoni magyar diákok gyakran nem az anyanyelvükön tanulnak. Ezért lényeges, hogy legalább felkészülésük és szabadidejük eltöltése magyar környezetben, adott esetben egy diákotthonban történhessen.

JOGELŐDÜNK 1999-2011: Az Apáczai Közalapítvány támogatásai

Közalapítványunk az elmúlt 10 év során több mint 5,5 milliárd forint támogatást nyújtott, melyek a szomszédos országok magyarlakta területein hasznosultak. A térkép a támogatások megvalósítási helyét lokalizálja.

Eseménynaptár

Hírlevélre iratkozás